Világ MTI 2020. február. 09. 20:39

Nem sikerült pályára állítani az iráni műholdat

Nem sikerült Föld körüli pályára állítani a saját fejlesztésű iráni műholdat - ismerte el vasárnap egy katonai forrás a televízióban.

"A felbocsátás sikeres volt, elértük fő céljaink többségét, de a tervezettek ellenére a Zafar műhold nem érte el az orbitális pályát" - mondta a forrás az állami televízióban.

A kísérlet egy programsorozat újabb lépése volt, amely nyugtalanítja az Egyesült Államokat. A tengerentúli nagyhatalom azért aggódik, mert azok a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták, amelyekkel Irán szatelliteket bocsát fel, nukleáris töltetekkel felszerelve háborús célokat szolgálhatnak. Teherán szerint fejlesztései békés szándékúak, és sohasem törekedett atomfegyver előállítására.

Mohammad Dzsavád Azari-Dzsahromi iráni kommunikációs miniszter korábban azt mondta, hogy a Zafar műhold elsőként Kászim Szulejmáni képét fogja sugározni, azét a tábornokét, akit az amerikai légierő január elején Bagdadban likvidált. Ő az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegységének parancsnoka volt. Ez az alakulat külföldön folytatott hadműveleteket.

Irán 2009-ben állította Föld körüli pályára első műholdját, amelyet 2011-ben és 2012-ben újabbak követtek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.