Világ MTI 2019. december. 09. 14:05

Továbbra is teljes a káosz Párizsban a tüntetések miatt

Már ötödik napja tart a tiltakozás a tervezett nyugdíjreform ellen.

Nem javult hétfőn a közlekedési helyzet Franciaországban, ahol ötödik napja sztrájkolnak a vasúti és a közösségi közlekedésben dolgozók a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Edouard Philippe miniszterelnök szerdára ígérte a kormány tervezett nyugdíjreformjának bemutatását, addig nem várható javulás a közlekedésben.

A Párizs körüli utakon összesen 620 kilométeres dugó alakult ki, miközben az átlag 200 kilométer. A vonatok 15-20 százaléka indult el, és a nemzetközi járatok is jelentősen késtek, a 16 metróvonal közül kilenc továbbra is teljesen zárva van, a többi vonalon pedig csúcsforgalmi időszakban és csak kisebb szakaszon közlekednek a szerelvények. Busszal valamelyest egyszerűbb a fővárosban közlekedni, de a 25 belvárosi járat közül hét egyáltalán nem indult el. Sokan biciklivel, rollerrel vagy gyalog mentek munkába és iskolába.

A szakszervezetek keddre ismét az utcára hívják az embereket, hogy tiltakozzanak a tervezet ellen a múlt csütörtöki első megmozdulás után, amikor megállt az élet Franciaországban. Mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak fel.

A francia kormány, amely az Európai Bizottság támogatását élvezi a reformot illetően, elengedhetetlennek tartja a nyugdíjrendszer átalakítását és egységesítését egy pontalapú egyetemes rendszerré a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer helyett, amelynek egyik fő kedvezményezettjei a tömegközlekedésben dolgozók.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.