Világ hvg.hu 2019. október. 21. 17:02

Aggódhat a Fidesz, Tusk lehet a Néppárt elnöke

A lengyel politikus többször kritizálta Orbán Viktort és politikáját.

Indulni fog az Európai Néppárt (EPP) elnöki címéért Donald Tusk – írja az Euronews a belga Der Standaardra hivatkozva. Ez nem jó jel a Fidesznek, hiszen az Európai Tanács leköszönő elnöke a Visegrádi Négyek egyik országának politikusa, lengyel kormányfő volt, aki korábban többször keményen kritizálta a magyar miniszterelnököt és politikáját.

Tavaly novemberben, Helsinkiben Tusk arról beszélt – anélkül, hogy megnevezte volna Orbán Viktort –, hogy szerinte nem kereszténydemokrata az, aki „ellene van a jogállamiságnak és a független igazságszolgáltatásnak, aki nem szereti a szabad sajtót és a civil szervezeteket, aki tolerálja az idegengyűlöletet, a homofóbiát és a nacionalizmust és az antiszemitizmust”.

Az sem kereszténydemokrata a lengyel politikus értékrendje szerint, aki támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, rendszerét, és támadja Ukrajnát. Ahogyan az sem, aki megtagadja a jogállam elvét, és „le akarja cserélni a liberális demokrácia nyugati rendjét az autoritarianizmus keleti modelljére.”

Idén májusba pedig a Die Weltnek azt mondta Tusk, hogy démonokat ébresztett fel Európában a bevándorlási válság, borzasztó politikai csoportot juttatott levegőhöz, felszította az idegengyűlöletet és a nacionalizmust. Az interjúban Magyarországot példaként hozta fel, amikor arról beszélt, hogy a lengyelek jobban szeretik az Európai Uniót, mint a kormányuk. Ugyanezt mondta a magyarokra, „Orbán retorikája ellenére a magyarok az egyik leglelkesebb hívei az EU-nak.”

A pártcsalád következő kongresszusát november 20-21-én tartják majd Zágrábban, a csatorna pedig úgy értesült brüsszeli forrásból, hogy a zágrábi találkozóig nem döntenek a Fidesz korábban felfüggesztett tagságáról, és a bölcsek tanácsának jelentése sem fog előbb elkészülni. Ahogy megírtuk, a tanácstagok – Wolfgang Schüssel, Herman von Rompuy és Hans-Gert Pöttering – a múlt pénteken találkoztak Orbán Viktor miniszterelnökkel Brüsszelben, ez volt a második megbeszélésük, ami Novák Katalin államtitkár szerint jó hangulatban telt.

Hirdetés