Világ hvg.hu/MTI 2019. június. 22. 16:34

Úgy tűnik, a németek még mindig azt hiszik, hogy a klímaváltozás fontos dolog

Több ezren csatlakoztak szombaton ahhoz a klímatüntetéshez Németországban, amelyet Hochneukirchben, az ország egyik legnagyobb lignitbányájánál hirdettek meg. Vajon mit szól ehhez Kövér László?

A rendőrség több száz embert vezényelt a helyszínre, hogy a tiltakozók ne tudják blokád alá vonni a hatalmas kiterjedésű külszíni bányát, és a mellette lévő erőműveket. Ennek ellenére több száz tüntetőnek rövid időre sikerült elfoglalnia a bányát az erőművekkel összekötő vasúti síneket, egy másik csoport pedig a rendőrsorfalon tört át sikeresen, és a bánya területére is bejutott. A tiltakozás ennek ellenére nagyrészt békés volt. A Bund nevű környezetvédő szervezet számításai szerint a résztvevők mintegy nyolcezren lehettek.

A hochneukirchi lignitbánya az elmúlt években azért került a környezetvédő tiltakozások gyújtópontjába, mert a bányát üzemeltető RWE energiavállalat a bánya bővítése érdekében ki akart vágni egy közeli erdőt.

Miután a legutóbbi felmérések szerint a németeket nagyon foglalkoztatja a klímaváltozás, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Zöldpárt jelentősen megerősödött, Angela Merkel kancellár igyekszik kiemelten foglalkozni a kérdéssel, és támogatásáról biztosította azt a kezdeményezést, hogy Németország 2050-re váljon "klímasemlegessé", és ne növelje a légkörben található, üvegházhatást okozó gázok mennyiségét.

Szakértők szerint a világ országainak az évszázad közepéig fel kell hagyniuk a fosszilis energiaforrások felhasználásával, ha el akarják érni azt, hogy a világ átlaghőmérséklete az ipari forradalom előtti időkhöz képest legfeljebb 1,5 Celsius-fokkal emelkedjen.

Emlékezetes: Kövér László házelnök még a múlt hónapban azon véleményének adott hangot, miszerint az csak agymosás eredménye lehet, ha valaki a klímaváltozást fontosabb ügynek gondolja a migrációnál.

Eközben a legendás Pink Floyd frontembere, David Gilmour még a gitárjait is elárvereztette a minap, hogy több millió dollárral járulhasson hozzá a klímaváltozás elleni harchoz.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.