A rendőrség nem zárja ki, hogy Dmitro Timcsuk gyilkosság áldozata lett.
Lőtt fejsebbel holtan találták otthonában Dmitro Timcsukot, a kisebbik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front parlamenti képviselőjét. A rendőrség nem zárja ki, hogy gyilkosság áldozata lett – közölte Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök.
Timcsuk főként az Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet vezetőjeként vált ismertté, mint katonai elemző, aki rendszeresen publikált jelentéseket a Donyec-medencei fronton zajló harci eseményekről. A Kreml-barát orosz média rendszerint "oroszellenesnek" titulálta.
A 46 éves férfi a felesége elmondása szerint a pisztolyát tisztogatta, amely eközben elsült, és véletlenül lőtte magát főbe. Mire kiérkeztek a mentők, már belehalt sérülésébe.
A rendőrfőnök ugyanakkor a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a hatóságok több lehetséges verziót is vizsgálnak. Mivel nem volt egyedül halálának bekövetkeztekor, így nem zárják ki sem a baleset, sem a szándékos emberölés lehetőségét.