Világ hvg.hu 2019. június. 10. 12:08

Óriási vihar volt Dallasban – egy eldőlt daru megölt egy embert

Még az építkezésekhez használt daru sem bírta a szélvihart és eldőlt, egy ember halálát okozva.

Több mint 100 kilométer/órás széllökésekkel érkezett meg a vihar vasárnap az amerikai városba.

Az erős légmozgás egy darut is eldöntött, amely egy épületnek ütközve egy embert halálát és öt másik sérülését okozta – számol be az AP.

A öt sérültből kettő állapota kritikus, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, míg egy könnyebb sérült volt, aki már el is hagyhatta a kórházat - jelentette be Jason Evans, a helyi tűzoltóság szóvivője, aki elmondta azt is, hogy az épületen is több helyen kár keletkezett.

A vihar ezen túl számos fát is kidöntött, így sok helyen áramhiány miatt a közlekedési lámpák sem működtek a városban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.