Világ hvg.hu 2019. május. 27. 13:54

Szijjártó: Nem tartjuk lényegesnek Weber nyilatkozatát

A magyar külügyminiszter szerint ideje lenne észrevenni az EU-ban, hogy a négy legerősebb párt mind ellenzi a bevándorlást.

„Egyik csúcsjelöltet sem tartjuk alkalmasnak, reméljük, hogy az erről szóló vitákon fel fognak merülni új jelöltek” – mondta egy nappal az európai parlamenti választások után, és egy nappal az európai állam-és kormányfők informális csúcstalálkozója előtt a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint a Fidesz helye nem az ilyen kijelentésektől függ, hanem attól hogy a Néppártban a választási eredmények alapján ők a harmadik legtöbb képviselővel rendelkező párt.

A politikus az EPP csúcsjelöltjének arra a kijelentésére reagált Brüsszelben, mely szerint Weber már nem tartja igazán fontosnak, hogy a magyar kormánypárt bent maradjon a képviselőcsoportjukban.

Kérdésre válaszolva Szijjártó úgy fogalmazott: ők igenis rendes tagjai a Néppártnak, csak „felfüggesztették a saját tagságukat”.

A V4-ekre utalva azt emelte ki, hogy csak olyanokat támogatnak, akik az erős tagállamokban hívő erős Európában hisznek, akik számára a keresztény kultúra az első, és meg akarják állítani a bevándorlást, ezt a választópolgárok is világosan megmondták vasárnap. Emlékeztetett, hogy a tagpártok közül messze a Fidesz kapta a legnagyobb támogatást. Ettől a ténytől nem lehet függetleníteni az EPP jövőjéről szóló vitát.

"Az Európai Parlamentben szereplő pártok közül támogatottságban mi vagyunk az elsők, második a lengyel Jog és Igazságosság, harmadik az osztrák Néppárt, negyedik az olasz Liga. Az első négy helyen tehát bevándorlást ellenző pártokat látunk" – mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy Máltát azért nem vette bele a felsorolásba, mert ott csak két párt van.

Éppen ezért szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményüket, főleg most, hogy megborult az egyensúly, és a többség eléréséhez nem elég a Néppárt és a szociáldemokraták koalíciója. Azt már nem tette hozzá, hogy a vasárnapi választásokon nem a szélsőségesek, hanem a liberális ALDE és a Zöldek tudták a legjobban növelni a támogatottságukat, így főleg rajtuk múlhat majd, ki lesz az Európai Bizottság elnöke.

Szijjártó Péter hétfőn az uniós Külügyek Tanácsának kereskedelmi formációjú munkaülésén vett részt. A tárgyalásokról annyit mondott: Magyarország a természeténél fogva ellenérdekelt a kereskedelmi háború kirobbanásában, vagy korlátozó intézkedések bevezetésében.

„Nincs félnivalónk attól, ha a nemzetközi kereskedelem szabad, sőt ez az érdekünk, hiszen minél szabadabb, annál jobb teljesítményt tud nyújtani a magyar gazdaság” – mondta.

A sajtótájékoztatón jutott idő az Európai Unió kritikájára is, a miniszter szerint az EU nem tudta felvenni a tempót a gazdaságpolitikai intézkedésekben, melyek a közös politika részét képezik. Ezért erőteljes reformokra lesz szükség a versenyképesség növelésének érdekében.

Elképesztőnek nevezte azt is, hogy évtizedek óta állnak szabadkereskedelmi tárgyalások, valamint elárulta, hogy az Egyesült Államok továbbra sem akar az ipari vámok lebontásáról tárgyalni az unióval, csak azt nem érti, miért vannak ezen meglepődve Brüsszelben. „Ha Donald Trump megígért valamit a kampányban, akkor azt be is fogja tartani” – mondta.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.