Világ hvg.hu 2019. május. 24. 14:14

Afrikában is terjeszkedik Oroszország

Szerződést kötött Oroszország Kongóval arról, hogy Moszkva katonai szakértőket küld az afrikai országba. 2014, az Ukrajnához tartozó Krím elcsatolása óta Orosziország legalább húsz hasonló megállapodást kötött a fekete-afrikai államokkal.

A legújabb szerződés értelmében Moszkva húsz katonai tanácsadót küld Kongóba, a delegáció tagjainak a feladata a tanácsadás mellett az lesz, hogy segítséget nyújtsanak az egykori Szovjetuniótól vásárolt katonai felszerelések felújításához. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint Kongóban – egy korábbi megállapodás alapján – már most is szolgálnak orosz katonai tanácsadók. A The Moscow Times című moszkvai lap értesülései szerint Moszkva többek között már Etiópiával, Nigériával és Zimbabwével is kötött hasonló szerződéseket.

Miközben születnek a katonai tanácsadók küldéséről szóló megállapodások, több beszámoló utal arra, hogy Oroszország befolyásolni próbálja a kontinens országaiban rendezett választásokat. Lapjelentések szerint egyebek mellett Madagaszkáron, illetve Dél-Afrikában voltak ilyen kísérletek.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.