Világ MTI 2019. május. 05. 20:44

Észak-Makedóniában még mindkét elnökjelölt a győzelemre számít

Mindkét jelölt győzelemre számít az észak-makedóniai elnökválasztás második fordulójában, amely már biztosan érvényes lesz, ugyanis a részvételi arány meghaladta a szükséges 40 százalékot.

A választás elsődleges kérdése nem is az volt, hogy ki kap több szavazatot, hanem hogy érvényes lesz-e a voksolás, ugyanis urnazárásig bizonytalan volt, hogy meglesz-e a szükséges 40 százalékos részvételi arány. A választási bizottság előzetes adatai szerint urnazárás előtt fél órával már az 1,8 millió szavazópolgár 44,5 százaléka adta le voksát. Az elnökválasztás első fordulóját április 21-én tartották. A kormányzó Makedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltje, Sztevo Pendarovszki, illetve a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Makedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) jelöltje, Gordana Sziljanovszka-Davkova jutott tovább a második fordulóba.

A két jelölt szinte ugyanannyi szavazatot kapott, mindketten a voksok körülbelül 41 százalékát szerezték meg, Pendarovszki csak egy hajszálnyival előzte meg Sziljanovszka-Davkovát. A harmadik indulót, Blerim Rekát az ellenzéki albán pártok delegálták az elnökségért folyó választási versenybe, ő a voksok 10,6 százalékát kapta. Az előzetes becslések szerint éppen az ő szavazói dönthették el az elnökválasztás kimenetelét, és noha a politikus nyíltan egyik elnökjelölt mellé sem állt, szakértők szerint az albán kisebbség inkább a kormánypárt jelöltjére adhatta voksát.

Az elnökválasztás fő témája az ország névváltoztatása és euroatlanti jövője volt. A Zoran Zaev vezette kormánykoalíció januárban szavazta meg az alkotmánymódosítást, amelynek alapján a korábban a nemzetközi közösségben Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő államot a jövőben Észak-Makedóniának hívják. Ez volt a feltétele annak, hogy minden akadály elháruljon a nyugat-balkáni ország európai és NATO-integrációja elől. A lépéssel viszont a jobboldali ellenzék nem értett egyet. Gordana Sziljanovszka-Davkova jogászprofesszor párton kívüliként is hangosan ellenezte a névváltoztatást, ezért is indította őt az elnökségért folyó versenyben a VMRO-DPMNE. Gordana Sziljanovszka-Davkova lenne az első női elnöke a nyugat-balkáni országnak, és bejelentette: ha győz, mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaállítsa az ország korábbi nevét.

Zoran Zaev kormányfő ezt hallva pedig közölte, amennyiben a jobboldali jelölt nyeri az elnökválasztást, előrehozott parlamenti választást fog kezdeményezni, hogy kiderüljön, az állampolgárok milyen irányultságú vezetést kívánnak az ország élére.

A 19 órai urnazárást követően mindkét jelölt stábja közölte, hogy győzelemre számít.

A választási bizottság előzetes eredményeire 22 óra körül lehet számítani.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.