Több volt magas rangú politikust, közöttük Trajko Veljanoszki egykori házelnököt vette őrizetbe az észak-macedón rendőrség, mert a gyanú szerint szerepük volt a szkopjei parlament elleni tavalyelőtti támadásban.
A Vesti.mk szkopjei hírportál beszámolója szerint a szerdai rendőrségi akcióban a volt parlamenti elnök mellett elfogták Szpiro Risztovszki volt oktatási minisztert és Mile Janakieszki egykori közlekedési minisztert. A gyanú szerint az elfogottak segítettek abban, hogy a parlament előtt tiltakozó tömeg 2017. április 27-én be tudjon törni az épületbe. Tettüket az ügyészség terrorista összeesküvésnek minősítette, amelynek célja az alkotmányos rend és biztonság aláásása volt.
Mivel Trajko Veljanoszki az új összetételű parlamentnek is tagja, képviselői mentessége miatt néhány órán belül elengedték. Az ügyészség egyelőre nem kérte a mentesség visszavonását. Szabadon bocsátását követően Veljanoszki újságíróknak azt mondta, nem követte el a terhére rótt bűntényeket.
A jobboldalt támogató tüntetők azt követően törtek be a szkopjei parlamentbe 2017. április 27-én, hogy a szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok új házelnököt választottak meg anélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna. A tüntetők székekkel dobálták meg a képviselőket, egy kisebb verekedéskor legalább nyolc képviselő megsérült, a kisebbségi Albánok Szövetsége nevű párt képviselőjét, Zijadin Selát pedig eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol több hétig ápolták, mert agykárosodást szenvedett és amnéziás volt.
A jobboldali tüntetőket az háborította fel, hogy albán házelnököt választott a parlament, ami számukra elfogadhatatlan volt. A kiegyezés az albán kisebbségi pártokkal az első lépés volt az új kormány megalakítása felé. A 2016 decemberében tartott előrehozott parlamenti választást hiába nyerte meg a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE), az albán kisebbségi képviselők támogatása nélkül nem tudott kormányt alakítani, a második helyen végző Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) viszont megegyezett az albán kisebbségiekkel, és megszerezte támogatásukat a kormányalakításhoz. A szociáldemokrata Zoran Zaev 2017 május óta vezeti a kormányt.
A parlament elleni támadással összefüggésben több embert is elítéltek, tavaly nyáron heten összesen 81 év letöltendő börtönbüntetést kaptak. Jelenleg még 15 vádlott ügye van a bíróság előtt. A Telma televízió híradása szerint köztük van Nikola Gruevszki volt miniszterelnök, aki Budapesten tartózkodik (magyar kormányzati segítséggel jutott be az országba), illetve Nikola Boskovszki, a hírszerzés egykori tisztje, aki Athénban van.
(BalkanEU, MTI)