2019. január. 20. 09:19 MTI Utolsó frissítés: 2019. január. 20. 09:19 Világ

Robbanás rázta meg Damaszkuszt, többen meghaltak

Erőteljes robbanás rázta meg a szíriai főváros, Damaszkusz déli részét, többen meghaltak és megsebesültek - számolt be a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet vasárnap.

A robbanást lövések követték - mondta el az OSDH-t vezető Rámi Abder-Rahmán. Az igazgató hozzátette, hogy a halottak és sebesültek pontos számát egyelőre nem tudni.

A hatóságok terrorcselekményre gyanakszanak.

Abder-Rahmán szerint egyelőre nem tudni, hogy robbanószerkezet lépett-e működésbe, vagy öngyilkos merényletet követtek el a katonai hírszerzés egyik hivatalának közelében.

A robbanás környékét lezárták.

Damaszkuszban ritkák a terrorcselekmények azóta, hogy a kormányerők tavaly visszafoglalták a lázadók utolsó környékbeli fellegvárát, és kiűzték az Iszlám Állam dzsihadistáit a fővárosból. Abder-Rahmán úgy tudja, hogy legutóbb több mint egy éve került sor hasonló támadásra.

A 2011 óta zajló szíriai konfliktusban több mint 360 ezren vesztették életüket és milliók váltak földönfutóvá.

Az elmúlt időszakban Bassár el-Aszad szíriai elnöknek sikerült visszaszereznie az ország kétharmadát szövetségesei, Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah segítségével. A kormány 2018 májusában egy egyhónapos offenzívát követően bejelentette, hogy - 2012 óta először - teljes egészében ellenőrzése alá vonta Damaszkuszt és környékét.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.