2019. január. 10. 20:47 MTI Utolsó frissítés: 2019. január. 10. 20:47 Világ

Népszavazással csökkentenék a litván parlament létszámát

Hússzal csökkentenék a képviselők számát.

A litván országos választási bizottság bejegyezte azt a kezdeményezést, hogy tartsanak népszavazást a parlament létszámának 15 százalékos csökkentéséről - közölte csütörtökön a testület a honlapján.

Az eljárási szabályok értelmében a népszavazást kezdeményező 18 embernek - közöttük négy parlamenti képviselőnek - fél éve van arra, hogy összegyűjtse a referendum kiírásához törvényesen előírt 300 ezer aláírást - közölte a bizottság.

A kezdeményező csoport többsége a kormányzó Litván Gazdák és Zöldek Uniója pártszövetség tagja. A párt választási ígérete volt ugyanis, hogy 121-re csökkenti a jelenleg 141 fős törvényhozás létszámát.

A parlament összetételéről az alkotmány rendelkezik. Amikor 1992-ben elfogadták a Szovjetunió szétesése után függetlenné vált ország alaptörvényét, Litvániának több mint 3,7 millió állampolgára volt. Azóta azonban, hogy a törvényhozók megállapították a parlamenti képviselők létszámát, a népesség csaknem egymillióval, 2,8 millió főre csökkent.

A parlament létszámának csökkentését rögzítő alkotmánymódosítás elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatására lenne szükség. A másik megoldás, hogy népszavazással döntsenek a kérdésről. Szakértők szerint azonban gyakorlatilag kivihetetlen a 300 ezer aláírás összegyűjtése, mivel átlagosan minden nyolcadik szavazati joggal rendelkező állampolgárnak alá kellene írni a kezdeményezést.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.