A kábítószert páncélozott járművekkel, fegyveres kísérettel szállították a helyszínre.
Több tonna drogot semmisített meg a hamburgi rendőrség: a kábítószer feketepiaci értéke mintegy 520 millió euró (166 milliárd forint) volt - közölte Stephan Meyns, a német vámhatóság szóvivője csütörtökön.
A hatóságok 2,4 tonna kokaint, illetve metamfetamin alapjául szolgáló 6,7 tonna APAAN vegyszert égettek el a múlt héten egy titkos műveletben. A drogot páncélozott járművekkel és fegyveres kísérettel szállították el a megsemmisítés helyszínére.
A kábítószert több razzia során foglalták le Németországban 2017-ben és az idén. A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) 2017-ben 8,1 tonna kokaint foglalt le, a vámhatóság pedig 7 tonnával járult hozzá a rekord mennyiségű tavalyi drogfogáshoz. 2018-ban is több tonna kábítószert foglaltak le, bár a mennyiség elmaradt a tavalyihoz képest.
Meyns szerint ugyanakkor a drogfogások mindössze apró hányadát képezik a Németországba becsempészett tényleges mennyiségnek, de szinte lehetetlen megállapítani, hogy mekkora is valójában ez a mennyiség.
(Kiemelt képünk illusztráció.)