Ripityára szedte az izraeli légierő a Hamász tévéépületét
A nyolc rakétából álló légicsapás az egész épületet megsemmisítette.
Az izraeli légierő csapást mért hétfőn a Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet hivatalos televíziós csatornájának épületére, a támadásban az egész épület megsemmisült - írja az MTI hírügynökségekre hivatkozva.
Az AP amerikai hírügynökség szerint a TV-állomás a légicsapás előtt nem sokkal beszüntette az adást, a csatornán mindössze az al-Aksza logóját lehetett látni. Röviddel ez után három nagy robbanást lehetett hallani, a csatorna végül elsötétült.
Az AP szemtanúk beszámolójára hivatkozva jelentette, hogy a légicsapás az egész épületet megsemmisítette. Ezt állapította meg az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó újságírója is.
A Gázaváros északi részén található épületet legfeljebb nyolc rakétatalálat érte az után, hogy a Hamász kiürítette azt, miután egy névtelen betelefonáló tájékoztatta őket a támadásról - közölte a palesztin mozgalom rádiója.
Az izraeli hadsereg legalább 70 katonai célpontra mért csapást hétfőn a Gázai övezetben, válaszul az ottani palesztin szélsőségesek által izraeli városokra kilőtt 200 rakétára - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség az izraeli hadsereg sajtószolgálatára hivatkozva. Az izraeli fegyveres erők tájékoztatása szerint a palesztin szélsőségesek által kilőtt 200 rakétából 60-at megsemmisített a Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer.
Bár a Vaskupola megsemmisítette a lakott területre irányzott lövedékek jelentős részét, néhány rakéta lakóövezetben csapódott be, megsebesítve tíz embert, több helyen pedig tűz ütött ki.
A hétfő délután fellángolt konfliktust az váltotta ki, hogy előző éjjel izraeli kommandósok civil ruhában és járművel behatoltak a Gázai övezetbe, hogy ott titkos küldetést hajtsanak végre. Az akció kudarcba fulladt, tűzharc tört ki, amelyben hét palesztin életét vesztette, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnoka, izraeli oldalon pedig egy alezredes. Az izraeli katonák kimenekítésekor az izraeli légierő számos rakétát lőtt ki gázai célpontokra.