Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere egy vasárnapi lapinterjúban bejelentette, hogy ezen a télen megnyitja a városháza, a kerületi polgármesteri hivatalok, valamint nagyobb középületek dísztermeit hajléktalanok elszállásolására.
"Mintegy háromezer sürgősségi szálláshely hiányzik a fővárosban. Megígértem, hogy a város megteremti a felét. Több mint nyolcszázat már létrehoztunk február óta, további hétszázat átadunk 2019 elejéig. A többi 1500-at az államnak kell létrehoznia" - mondta a főpolgármester a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilapban megjelent interjúban.
Februárban a fővárosi önkormányzat háromszáz szakembere 1700 önkéntes segítségével mintegy 3 ezer, az utcán éjszakázó hajléktalant számolt össze Párizsban. A francia fővárosban az önkormányzat először végzett pontos összesítést az után, hogy heves vita robbant ki a hajléktalanokat segítő egyesületek és a kormány között, amikor Julien Denormandie területfejlesztési államtitkár azt állította, hogy Párizsban és környékén alig ötven egyedülálló férfi él csak az utcán.
"Több kerületi polgármesteri hivatallal, bal- és jobboldalival egyaránt, megegyeztünk, hogy megnyitjuk az épületeinket átmeneti szálláshelyek kialakítására. Ennek keretében létrehozok egy kizárólag női hálóhelyet a Párizsi Városházán, amely novemberben nyílik meg" - jelezte Anne Hidalgo. Az Hotel de Ville épületében a fogadások és kiállítások helyszínéül szolgáló két nagy dísztermet alakítják át télre mintegy ötven nő éjszakai befogadására, akiknek napközben étkezést és orvosi ellátást is biztosítanak majd. A főpolgármester tájékoztatása szerint nagy hideg esetén akár száz nőt is be tud majd fogadni a városháza a mintegy 750 négyzetméteres területen.
"Azt szeretném, ha ez a hely szeretettel lenne teli. Nők fognak nőkkel foglalkozni, mert sok olyan sérült van köztük, aki menekül a férfiak jelenléte elől" - hangsúlyozta a polgármester. A februári összesítésből az derült ki, hogy a párizsi hajléktalanok több mint 12 százaléka egyedülálló nő.
"Azt szeretném, ha ez a hely szeretettel lenne teli. Nők fognak nőkkel foglalkozni, mert sok olyan sérült van köztük, aki menekül a férfiak jelenléte elől" - hangsúlyozta a polgármester. A februári összesítésből az derült ki, hogy a párizsi hajléktalanok több mint 12 százaléka egyedülálló nő.
A városháza termein kívül a belvárosi V. kerületi és a Marais negyed polgármesteri hivatalának dísztermeit, valamint a X. és a XIV. kerületi volt bírósági épületek nagytermeit is átmenetileg kialakítják hajléktalanok befogadására. "A jelképességen túl ez konkrétum. A párizsi városházának példát kell mutatnia, be kell bizonyítania, hogy hajléktalanokat mindenhol lehetséges elszállásolni, beleértve az állami palotákat is" - fogalmazott a főpolgármester. Anne Hidalgo azt kéri a nagyvállalatoktól, hogy télre ők is nyissák meg az üres épületeiket a hajléktalanok számára.