Világ hvg.hu 2018. szeptember. 18. 16:37

Kidobta az amerikai bíróság a ló feljelentését

Nem perelhette be egy ló Oregon államban a vele rosszul bánó gazdáját.

„A ló nem emberszerű állat. A bíróság megállapítja, hogy egy ilyen felperes nem rendelkezik olyan jogi státussal, ami lehetővé tenné, hogy egy bíróság előtt követelje ki jogait” – magyarázta döntését John Knowles bíró.

A ló természetesen nem maga indította a pert, azt az Állati Jogokat Védelmező Alapítvány (ALDF) kezdeményezte, miután kiderült, hogy az állat súlya 150 kilogrammal kevesebb, mint egy jól tartott lónak, s  volt gazdája még csak arra sem volt hajlandó, hogy tiszta vizet adjon neki.

A ló egykori tulajdonosa Gwendolyn Vercher felháborítónak nevezte, hogy lova – pontosabban az ALDF – bíróság elé akarta citálni őt, s az esetről beszámoló ABC News szerint közölte: tavaly egyszer már bűnösnek vallotta magát az állat elhanyagolásában, s beleegyezett abba, hogy kifizeti az állattartás költségeit. A lovat ugyanis elvették tőle, s egy állatvédő szervezetnek adták át.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.