Sadiq Khan londoni polgármester szerint újra népszavazásra kellene bocsátani Nagy-Britannia EU-ból való kilépésének az ügyét. A városvezető szerint a kormány nagyon rosszul kezeli a 2016-os Brexit-referendum utáni kilépési tárgyalásokat.
A kormány rossz politikája miatt a kilépéstől hat hónapra álló Nagy-Britannia olyan helyzetbe hozta magát, amelyben vagy nem születik megállapodás a Brexit valamennyi részletéről, vagy olyan alku születik, amely nagyon rossz lesz a szigetország számára. Khan azt javasolta, hogy a Brexit-alku megszületése, vagy a megállapodás elmaradása esetén mindenképpen kérdezzék meg a brit polgárokat, elfogadják-e a megállapodást, vagy annak hiányát, s a referendumon feltett kérdésben az EU-ban maradás lehetősége is szerepeljen.
„A tárgyalások leginkább Boris Johnson politikai ambícióiról szólnak” – írta a munkáspárti politikus a The Observer című londoni lapban megjelent cikkében. A maradáspárti Khan azt is hangsúlyozta, bár nem értett egyet az eredménnyel, elfogadta azt, mint a brit nép akaratát. „Most viszont egyre inkább aggodalommal tölt el a tárgyalásokhoz való hozzáállás, és az egész folyamatot jellemző káosz” – magyarázta a londoni polgármester. Szerinte a jelenlegi állás szerint súlyos veszteségeket szenvedne az ország, a Brexit következményei miatt. „Theresa May kormányfőnek nincs joga arra, hogy felelőtlenül kockára tegye a brit gazdaság és a polgárok jövőjét” – tette hozzá a BBC ismertetése szerint.
A toryk szerint az újabb népszavazás nem lehet megoldás, Theresa May konzervatív kormányfő szerint egy második referendummal elárulnák a demokráciát. Nagy-Britanniában 2016-ban szavaztak a kilépésről, s kis többséggel a távozást akarók kerültek többségbe. A hivatalos munkáspárti álláspont szerint a párt elismeri a referendum eredményét, ám a párt azt is hangsúlyozza, ha nem sikerül megállapodni Brüsszellel a részletekről, akkor minden opciót nyitva kell tartani, akár a bent maradást is.