Világ MTI 2018. augusztus. 21. 12:27

11 túrázó fulladt meg egy olaszországi szurdokban

A dél-olaszországi Raganello-szurdokban áradt meg egy folyó, amely elsodorta az arra kirándulókat. Legalább öten eltűntek.

A megáradt folyóból 23 embert mentettek ki, közülük tucatnyit kórházba vittek. A 11. áldozat kórházba szállítás után halt meg – közölte a calabriai polgári védelmi igazgatóság.

Öt embert eltűntként tartanak nyilván, de többen is lehetnek, mert nem mindenki hivatalos túravezetővel, bejelentkezve túrázott a szurdokban. A mentők egész keddre virradó éjszaka kutattak lámpákkal, hajnaltól helikopterek is részt vettek a kutatásban.

A halottak és sérültek állampolgársága egyelőre nem ismert. Az elhunytak között hat nő és öt férfi van. A szurdokot látogató turisták és túrázok többsége olasz.

A Raganello helyenként – így a Pollino Nemzeti Parknál – egy kilométer mély szűk szurdokon halad át a hegységen. A mentők kötelekkel ereszkedtek le a hegyoldalon a kutatáshoz.

"A szurdok megtelt vízzel, és az embereket elsodorta az ár. Három kilométerrel lejjebb értek partot" – mondta Carlo Tansi, a calabriai polgári védelem vezetője. Tansi szerint a szurdok helyenként csak négy méter széles, itt felgyorsult az ár sodrása, ami megnehezíti a mentést.

A szerencsétlenség olasz sajtójelentések szerint a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. Egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk.

A 13 kilométer hosszú, több száz méter mély szurdok tiszta vizével és sziklaképződményeivel közkedvelt a turisták körében.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.