Több mint egy évtizedig férhetett hozzá bizalmas anyagokhoz.
Orosz kémnő dolgozhatott több mint egy évtizedig a moszkvai amerikai nagykövetségen – tudta meg a Guardian. A lap szerint a nő 2016-ban, egy rutinvizsgálat során lett gyanús, akkor derült ki, hogy rendszeresen engedély nélkül találkozik az orosz titkosszolgákkal. 2017-ben azt jelezték is az őt alkalmazó szervezetnek, de az nem indított átfogó belső vizsgálatot az ügyben, ehelyett hónapok múlva csendben elbocsátották a nőt.
Az orosz állampolgárságú nőt a Secret Service, egy védelmi kormányügynökség alkalmazta, ez a szervezet adja többek között az elnök személyes testőreit is. Az éveken át tartó munka során hozzáfért a nagykövetség belső hálózatához, elektronikus levelezéséhez, és több bizalmas anyaghoz, például olyanokhoz is, mint az elnök napirendje.
A Guardiannek nyilatkozó források szerint a Secret Service megpróbálta eltussolni az ügyet, nem akarták, hogy nyilvános botrány legyen a dologból. Úgy vélik, hogy egy kém jelenléte óriási biztonsági problémákat okoz a rendszerben, amit csak egy igen alapos, külsős szervezet vagy cég által végzett belső vizsgálat után lehet helyrehozni.