Világ hvg.hu 2018. július. 26. 09:27

Washingtonban beindult a fúrás – nem megy az idén az USA-ba Putyin

Elhalasztották Vlagyimir Putyin őszre tervezett washingtoni látogatását, John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közölte, az újabb Trump–Putyin-csúcsot csak akkor tartják meg, amikor véget ért a 2016-os amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgáló Mueller-nyomozás.

„Az elnök úgy véli, a következő kétoldalú találkozót akkor kell megtartani, amikor már véget ért az Oroszország elleni boszorkányüldözési hadjárat, s megállapodás született arról, hogy a csúcsot jövőre rendezik meg” – idézte Boltont a The Guardian című brit napilap.

A halasztásban mindenképpen szerepet játszott az is, hogy az amerikai politikai elit, a külügyminisztérium, illetve a törvényhozás jóval kevésbé Putyin-párti, mint az elnök, aki a július 16-ai helsinki csúcson igencsak baráti hangot ütött meg az orosz államfővel. Trumpot sokan bírálták is teljesítménye miatt, különösen azt rótták fel neki, hogy a választásokba való beavatkozás kérdésében jobban hitt Putyinnak, mint saját országa titkosszolgálatainak.

Több jele van annak, hogy a háttérben az Oroszországgal ellenséges csoportok már elértek eredményeket: Washington például hivatalosan is elutasította Putyin azon javaslatát, amely szerint népszavazással kellene meghatározni, mi legyen a státusa az orosz-párti szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területeknek. Míg korábban Trump azt kérdezgette, miért ne ismerje el az USA, hogy Oroszország 2014-ben annektálta az Ukrajnához tartozó Krímet, hiszen a félszigeten úgyis mindenki oroszul beszél, most Mike Pompeo külügyminiszter bejelentette: az USA sohasem fogja elismerni a Krím elfoglalását, és követeli Ukrajna területi egységének a helyreállítását. Pompeo azt is elmondta, személyesen figyelmeztette Oroszország képviselőit, hogy ne próbáljanak meg beleavatkozni a jövőbeli amerikai választásokba. „Megvédjük az USA alapvető érdekeit Szíriában és Ukrajnában” – magyarázta, majd hozzátette: a törvényhozás tovább dolgozik az Oroszország elleni újabb szankciók meghozatalán.

 

BBC


Moszkvában is megerősítették, hogy nincs sok esélye a szeptemberi csúcsnak, Jurij Usakov Putyin külpolitikai tanácsadója újságíróknak elmondta, nem kezdődött meg a csúcs előkészítése, és nem kizárt, hogy a két vezető a találkozás más módját fontolgatja. Elképzelhető, hogy Trump és Putyin november végén, az argentínai G20-as csúcson beszélget majd egymással.

Az amerikai törvényhozás képviselői közben hangsúlyozzák, még ha el is látogat Putyin Washingtonba, nem szeretnék, ha az orosz elnök beszédet mondana a két ház előtt. „Ez a lehetőség a szövetségeseink számára adott” – mondta Paul Ryan, a republikánusok képviselőházi vezetője.

Keményebben fogalmaztak a demokraták. „Elképzelhetetlen, hogy Trump meghív Washingtonba egy önkényuralkodót” – mondta Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi vezetője.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.