2018. július. 19. 16:16 MTI Utolsó frissítés: 2018. július. 19. 16:17 Világ

"Fake news" miatt 9000 euróra büntettek egy német blogot

Közel 3 millió forintot kell fizetnie egy német blognak, mert egy soha meg nem történt terrortámadásról írtak.

Kilencezer euró (közel 3 millió forint) pénzbüntetést kell fizetnie egy német blognak, mert márciusban azt az álhírt kezdte terjeszteni, hogy "apokaliptikus méretű" terrortámadás történt Mannheimben - jelentette csütörtökön a n-tv német hírtelevízió.

A Rheinneckarblog 136 halottról és ötven támadóról számolt be, valamint azt írta, hogy a rendőrség hírzárlatot rendelt el. Mindebből egy szó sem volt igaz. A terrortámadás soha nem történt meg. A mannheimi rendőrség közölte, hogy kitalációról van szó. "A leírt tényállás nem valós" - hangsúlyozta már akkor a hatóság.

A pénzbírság kiszabását az ügyészség kezdeményezte, mert úgy ítélték meg, hogy ez a "fake news" megzavarta a köznyugalmat. A talmi terrortámadásról szóló blogbejegyzést több mint húszezren nyitották meg, az ügyészek szerint pedig a szöveg valóságszerű és megtévesztő, mert derül ki belőle, hogy kitaláció.

A Rheinneckarblog üzemeltetője Hardy Prothman fellebbezni akar a döntés ellen.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.