Világ hvg.hu/MTI 2018. június. 18. 16:32

Trump keményen beleállt Merkelbe a németek menekültpolitikája miatt

A migráció erősen megváltoztatta az európai kultúrát, nem akarjuk, hogy velünk is ugyanez történjen – kelt ki a Twitteren az Egyesült Államok elnöke hétfőn.

Donald Trump szokásához híven ismét a Twitteren osztotta meg magvas gondolatait, ezúttal pedig a német menekülttéma volt terítéken. Az elnök lényegében azt pedzegette bejegyzéseiben, hogy Merkelék taktikájánál nincs rosszabb a világon, olyan kijelentések mellett, hogy a folyamatosan növekvő migrációs válság lassan szétszedi a német koalíciós kormányt. Miközben az emberek saját vezetőik ellen kezdenek fordulni.

Egy másik bejegyzésben Trump azt állította, a migráció erősen átalakította az európai kultúrát, a kontinensen pedig mindenütt óriási hibát követtek el azzal, hogy emberek millióit engedték be. Ugyanebben a tweetben megjegyezte azt is, hogy a bűnözés mindezek hatására folyamatosan növekszik Németországban. Trump azonban, mint azt az Independent is írja, óriásit tévedett: épp a múlt hónapban számoltak be arról, hogy Németországban 1992 óta nem voltak ilyen alacsonyak a bűnözési statisztikák.

Trump határvédelemmel és a migrációval kapcsolatos éles bírálatai miatt már felesége, Melania Trump sem tudott csendben maradni. Az amerikai first lady ritkán nyilvánul meg politikai kérdésekben, ezért nagy feltűnést keltett, mikor vasárnap a kora esti órákban szóvivője, Stephanie Grisham nyilatkozatot tett közzé: "Mrs. Trump gyűlöli azt látni, hogy gyermekeket szakítanak el a családjaiktól, és reméli, hogy a két oldal (a politikai palettán) végre összefog egy sikeres bevándorlási reform érdekében".

Az Egyesült Államokban napok óta élénk vitát kelt és a republikánus politikusok táborában is bírálatokat vált ki a kormányzatnak az az intézkedése, amelynek értelmében minden egyes, az Egyesült Államokba illegálisan belépő embert letartóztatnak, vádat emelnek ellene és a gyermekeit elválasztják tőle. Ezeket az intézkedéseket május 7-én hozták nyilvánosságra, de az igazságügyi minisztérium közlése szerint a tárca visszamenőleges hatállyal már az április elején elfogott illegális bevándorlók ellen is bűnügyi eljárást indít, miután Jeff Sessions miniszter "zéró toleranciát" hirdetett az illegális bevándorlással szemben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.