Világ 2018. június. 04. 10:16

Nem csak Trump találkozik Kim Dzsong Unnal

Bassár el-Aszad szíriai elnök hamarosan Észak-Koreába látogat, és találkozik a távol-keleti ország vezetőjével, Kim Dzsong Unnal. Korábban Phenjant azzal vádolták, hogy vegyi fegyverek gyártására alkalmas eszközöket szállított Szíriának.

Aszad az után nyilatkozott, hogy Damaszkuszban találkozott Észak-Korea nagykövetével. A két „pária állam” az utóbbi években erősítette kapcsolatait, s  állítólag katonai együttműködés is folyik a polgárháborús Szíria, illetve Észak-Korea között. 2015-ben Szíriában parkot építettek annak emlékére, hogy hetven évvel korábban Kim Ir Szen „felszabadította” Észak-Koreát. Az Independent című brit lap szerint a látogatás pontos időpontját nem közölték.


Asszad szerint a kimagaslóan tehetséges Kim Dzsong Unnak köszönhetően figyelemre méltó történések zajlanak a világban. „Biztos vagyok abban, hogy Kim Dzsong Un végleges győzelmet arat a Koreai-félsziget egyesítése terén is” – mondta a szíriai vezető.

A koreai válság megoldásának lehetőségeiről Kim Dzsong Un a tervek szerint június 12-én tárgyal majd Donald Trump amerikai elnökkel.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.