Világ MTI 2018. május. 30. 05:38

Kaliforniai merénylet: 45 kilónyi robbanószer csak rakétamodellezéshez kellett?

Szabadlábra helyezték azt a férfit, akit két hete vettek őrizetbe egy kaliforniai szépségszalonban történt robbanással összefüggésben, amelyben életét vesztette a szalont vezető magyar nő.

Az 59 éves, kaliforniai illetőségű férfit, Stephen Bealt vasárnap engedte szabadon egy kaliforniai bíró, aki a vádhatóság kérésére ejtette az ellene felhozott egyetlen, "nem bejelentett romboló hatású szerkezet birtoklása" miatti vádat.

A szövetségi nyomozóhatóságok korábbi közlése szerint két házilag készített robbanószerkezetet, három kézifegyvert és mintegy 45 kilogramm robbanóanyagot találtak Beal házában. Az ügyészség azután kérte a vád ejtését, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megkérdőjelezte azt, hogy a Beal otthonában talált anyagok kimerítik a "romboló hatású szerkezet" törvényi meghatározását.

Bealnek rakétamodellezés volt a hobbija. Azt mondta a nyomozóknak, hogy nem készített semmilyen pokolgépet, és nem voltak olyan anyagai, amelyek akkora pusztítást okozhattak volna, mint amilyet a híradásokban bemutattak. Beal egyik szomszédja és barátja szerint a férfi lánya azt mondta neki: a robbanóanyagokról megállapították, hogy azok törvényesen beszerzett és tárolt tűzijáték-alkalmatosságok, és ezek, valamint a házban talált más bizonyítékok nem egyeznek a bűntény helyszínén vett mintákkal.

A robbanás május 15-én történt a kaliforniai Aliso Viejo kisváros egyik szépségszalonjában, amelyben meghalt a szalont fenntartó magyar nő, három ember pedig megsebesült. A magyar nő kezében egy doboz robbant fel kinyitáskor. A nyomozóhatóságok még vizsgálódnak a bűntény helyszínén, és nem neveznek meg gyanúsítottak, amíg nem gyűjtöttek össze ehhez elegendő bizonyítékot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.