Világ hvg.hu 2018. május. 18. 21:02

A kaliforniai magyar nő volt barátját vádolják a robbantással

A rendőrök hamar eljutottak a férfihoz, akivel több közös üzletük is volt.

A hatóságok a kaliforniában felrobbantott magyar nő volt barátját vádolják szándékos emberöléssel. A kiérkező rendőrök a férfi lakásán 45 kilogramm robbanóanyagot találtak, írja a Telegram. A 48 éves magyar nőnek kozmetikus szalonja volt Los Angeles egyik déli elővárosában, ott érte egy robbanás, amiben életét vesztette. A hatóságok hamar kizárták a véletlenszerűséget és szándékos emberölés miatt indítottak nyomozást.

A kaliforniai magyar nő vádlott volt barátjával 2016-ban egy online társkeresőn ismerkedett meg. Kezdetben jól éltek, sokat utaztak. Aztán jöttek a bonyodalmak és az anyagi gondok is, viszonyuk az idei év elején jelentősen megromlott, majd szakítottak. Gazdasági kapcsolatban maradtak azonban, mivel a nő által tulajdonolt fürdőnek volt barátja maradt a menedzsere, emellett közös kozmetikus szalonjuk, illetve bőrápolási kozmetikumokkal foglalkozó bizniszük is volt.

A vádlott barátja és szomszédja azt meséli, nem tudja elképzelni az elkövetőről, ahogy tettét véghez viszi, hiszen nyugodt embernek ismerte, akit talán még sosem látott, hogy valaki is kihozta volna sodrából. A feltételezett elkövetőnek a rendőrség által megkérdezett, előző házasságából származó fia is azt mondta: nagyon valószínűtlennek tartja, hogy édesapja ilyet tett volna.

A nő halálát egy csomagba rejtett bomba okozta, mely kibontása után azonnal felrobbant és megsebesítette az épületben tartózkodó édesanyját és testvérét is. Mindketten komoly sérüléseket szenvedtek. A nő a robbanás után kirepült az épületből.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?