Világ hvg.hu 2018. május. 23. 14:02

Vizsgálják a Loch Ness vízében élő ismeretlen lények DNS-ét

Új programot kezdtek a skóciai Loch Ness tóban élő ismeretlen élőlények azonosítására.

A projektet vezető új-zélandi tudós, Neil Gemmel a BBC-nek elmondta, ő ugyan nem hisz a szörny, Nessie létezésében, azonban abban biztos, hogy több új, eddig ismeretlen állat- és növényfajtát fedeznek majd fel a tóban. A Gemmel vezette csapat mindet igyekszik majd összegyűjteni: bőr- illetve csontdarabkákat, s a két hétig tartó gyűjtés után a kutatók megvizsgálják a leletek DNS-ét. Gemmel szerint nem feltétlenül Nessie miatt választották a Loch Ness, hanem azért, mert ez az Egyesült Királyság egyik legnagyobb tava.


Gemmel azt sem zárta ki, hogy végül találnak olyan leleteket is, amelyek azt bizonyítják, valóban élt egy jura-kori hüllő a tóban. „Nagyon érdekes lenne, ha találnák hüllő DNS-eket is. Igaz, nagyon meg is lepődnék” – idézte a tudóst a BBC.


Nessie legendája több mint 1500 évre tekint vissza, először egy ír misszionárius írt arról, hogy 565-ben látott egy víziszörnyet a tóból kifolyó Ness folyóban. Az 1930-as években pedig az Inverness Courier című lapban jelentek meg olyan hírek, amelyek szerint többen látták Nessie-t. Bár azóta állítólag többen is látták a sárkány, vagy bálnaszerű lényt, egyetlen való bizonyíték sem támasztja alá a lény létezéséről szóló beszámolókat.

 2014 volt egyébként az első olyan év az utóbbi évtizedekben, amikor senki sem állította azt, hogy látta volna Nessie-t.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.