Világ hvg.hu 2018. május. 03. 18:55

Egyre zavarosabbá válik Trump pornós botránya

Egy nemrég megjelent Twitter-bejegyzés újabb fejezetet nyitott a hetek óta gyűrűző botrányban.

Mint ismeretes, az amerikai elnök magánügyvédje korábban nyilatkozatot adott ki arról, hogy saját pénzéből 130 ezer dollárt fizetett hallgatásáért annak a pornószínésznőnek, akivel állítólag az akkor még csak ingatlanmágnás Donald Trump szexuális kapcsolatot létesített 2006-ban.

Az ügy kipattanása óta Trump folyamatosan azt hangoztatta: nem tudott róla, hogy az ügyvédje, Michael Cohen a választás előtt fizetett a művésznevén Stormy Danielsnek nevezett hölgynek.

Szerdán Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester (aki nem mellesleg az elnök ügyvédi csapatának is tagja) viszont azt állította, hogy Trump megtérítette ügyvédjének a 130 ezer dollárt, ami így igencsak ellentmond az elnök korábbi nyilatkozatainak. Az egyébként is zavaros történetet csak még zavarosabbá teszik az elnök Twitter-oldalán megjelent friss bejegyzések, melyek egyértelműen arról árulkodnak, hogy Trump tudott a kifizetésről.

A volt polgármester szerint a Fox Newson elhangzott állításai nem mondanak ellent Trump korábbi kijelentéseinek.

Giuliani arról is beszélt, hogy a kifizetés jogszerű volt, az összeget nem kampánypénzből fedezték. Utóbbit az időközben megjelent újabb bejegyzésekben Trump is elismételte.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.