Világ hvg.hu 2018. április. 22. 08:59

Észak-Koreában beindult a templomépítés, magyarok is érintettek

A kommunista államban ortodox templom épül, és magyarok baptista imaházat is emelnek.

A Baptista Szeretetszolgálat imaházat épít Phenjanban, Észak-Koreában, ahol egy orosz ortodox templom is készülőben van. A szeretetszolgálatot vezető Szenczy Sándor még prédikálhatott is az ország egyetlen protestáns templomában, ami példa nélküli Szenczy szerint. A Baptista Szeretetszolgálat többször járt már az izolált országban, segített kórházat korszerűsíteni is.

Szenczy Sándor és munkatársai több hivatalos találkozón vettek részt, amelyeken megállapodás született arról, hogy magyar módszerrel, a konduktív pedagógia bevezetésével fognak neki mozgássérült gyerekek rehabilitációjának. Erre azok után kerülhet majd sor, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető öt évvel ezelőtt elismerte: a korábbi állításokkal ellentétben Észak-Koreában is vannak fogyatékkal élő, sérült gyerekek.

Észak-Korea nemrég bejelentette, felhagy a rakétakísérletekkel.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.