Világ MTI 2018. április. 15. 08:55

A szír kormányhadsereg szerint bevették Kelet-Gútát

A szíriai kormányhadsereg közölte, hogy "teljesen felszabadította" a fővárostól keletre lévő Kelet-Gúta térséget a lázadók uralma alól, és hogy a lázadók utolsó csoportja is elhagyta annak legnagyobb városát, Dúmát.

A hadsereg különleges egységei már Dúma utcáit tisztítják meg az aknáktól és más robbanóeszközöktől, amelyeket a lázadók oda telepítettek - tette hozzá Ali Majhúb dandártábornok katonai szóvivő. A térség teljes bevétele Bassár el-Aszad szíriai elnök legnagyobb győzelmének számít az egész szíriai konfliktus hét évvel ezelőtti kezdete óta - állapította meg az AP amerikai hírügynökség.

A hadsereg katonái máris több fegyvergyártó üzemet és fegyverraktárt, alagutakat és élelmiszerraktárakat találtak a városban. Előkészítik Kelet-Gútát arra, hogy visszatérhessen oda az a több tízezer lakos, aki az utóbbi két hónapban elmenekült onnan a kormányerők ostroma elől - közölték. A kormányerők február 18-án indítottak átfogó offenzívát Kelet-Gúta elfoglalására, és a harcokban több mit 1700 civil vesztette életét az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat szerint. Az ENSZ főtitkára "földi pokolnak" nevezte a kelet-gútai harcok okozta állapotokat. 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.