Világ hvg.hu 2018. április. 03. 16:34

Megbénítja Franciaországot a közlekedési sztrájk

Komoly felfordulás okoz Franciaországban a vasutas dolgozók kedden kezdődött sztrájkja. A következő három hónapot ötnapos ciklusokra osztották a munkabeszüntetés szervezői: három nap munkát két nap sztrájk követ. A cél, hogy Emmanuel Macron francia államfő vonja vissza munkaügyi reformtervezetét.

A sztrájk első napját rögtön „fekete keddnek” nevezték el, miután a vonatok többsége nem indult el: az expressz vonatoknál nyolcból egy, a többinél ötből egy közlekedik. A munkabeszüntetés legkevésbé a nemzetközi vonatokat érinti, itt a szerelvények többsége elindult.

A vonatok kimaradása miatt a nagyvárosokba induló buszok túlzsúfoltak voltak, az autóutakon pedig elviselhetetlen hosszúságú dugók alakultak ki.  A vasutasok mellett az energiaipari cégek, valamint a hulladékbegyűjtő vállalatok is sztrájkba kezdtek. Ugyancsak sztrájkolnak – már negyedik napja – az Air France légitársaság alkalmazottjai, akik hatszázalékos béremelésért harcolnak. A hivatalos adatok szerint a légitársaság gépeinek hetvenöt százaléka közlekedik menetrendszerűen.

A tavaly májusban hatalomra kerül Macron számára a mostani munkabeszüntetés az eddigi legsúlyosabb kihívás.

A francia légi közlekedés sem zavartalan, de az Air France-nál kirobbant konfliktusnak semmi köze a vasútihoz.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.