Világ MTI 2018. április. 02. 19:09

Az egyiptomi elnököt a szavazatok 97 százalékával választották újra

Abdel Fattáh esz-Szíszit szinte ugyanilyen arányban választották meg négy évvel ezelőtt. Viszont a részvétel nem volt magas.

A választási részvétel 41,05 százalékos volt - közölte sajtóértekezletén Lasín Ibrahim az országos választási hatóság vezetője.A részvételi arány annak ellenére lett ilyen alacsony, hogy a háromnapos, múlt heti választási folyamat során az illetékesek megfigyelők szerint a lehető legtöbb embert próbálták szavazásra bírni.

Szíszinek csak egy vetélytársa volt, Músza Musztafa Músza - maga is buzgó támogatója a hivatalban lévő elnöknek -, miután januárban az összes komoly ellenzéki jelölt kényszerűen leállította kampányát. Músza a hivatalos végeredmény szerint a voksok alig 2,92 százalékát kapta.

Az elnök fő kihívóját letartóztatták, kampányfőnökét megverték, míg más jelöltek maguktól visszaléptek, megfélemlítésre panaszkodva. Szíszi azt állította, hogy ő több ellenjelöltet szeretett volna, és nincs köze a visszalépésekhez.

A választási bizottság hétfői televíziós közlése szerint a választás szabad és tisztességes volt.

Az alacsonyabb részvétel csalódás lehet Szíszi számára, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy inkább népszavazásnak tekinti a választást. A 2014-es elnökválasztáson némileg magasabb, 47 százalékos részvételt regisztráltak.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.