Világ MTI 2018. március. 27. 22:06

Kórházba vitték kivizsgálásra az izraeli miniszterelnököt

Benjámin Netanjahu a helyi média szerint a turisztikai minisztertől kapott el légúti fertőzést.

Kórházba vitette háziorvosa Benjámin Netanjahut kedd este, az izraeli miniszterelnökön néhány vizsgálatot végeznek el – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A kormányfő már második hete szenved magas lázzal és erős köhögéssel járó légúti fertőzéstől, amit a helyi média szerint Jariv Levin turisztikai minisztertől kapott el, amikor múlt héten közösen egyezkedtek a koalíciós válság megoldásáról.

Herman Cví Berkovics, a miniszterelnök háziorvosa néhány vizsgálat elvégzésére utalta be kedden a Hadassza kórházba, ahová nem mentővel, hanem autóval érkezett. Még nincs hír arról, benn tartják-e éjszakára.

Berkovics doktor szerint azért súlyosbodtak tünetei, mert nem feküdte ki betegségét, de Netanjahu tudatánál van, nem nevezett ki helyettest, és élete sincs veszélyben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.