Nagymihályban és Tőketerebesen tartottak házkutatást a szlovák rendőrök Ján Kuciak halálának ügyében. Szlovák sajtóértesülések szerint három embert fogtak el.
Az Új Szó azt írja, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) őrizetbe vette Antonino Vadalát, azt az olasz vállalkozót, akinek a neve többször is szerepel a barátnőjével együtt egy-egy lövéssel meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak utolsó cikkében. Az írást szerdán az összes nagy szlovák lap közölte, a Parameter.sk magyarul is közzétette.
Sajtóértesülések szerint az olasz vállalkozó házát átkutatták, őt gyanúsítottként hallgatják ki a gyilkosság ügyében. A NAKA Vadala két rokonát, a testvérét, Petrót és az unokatestvérüket, Pietro C.-t is feltartóztatta, illetve razziázott a Kuciak írásában ugyancsak megemlített Diego Roda nagymihályi házánál is.
Antonino Vadala a kivégzett újságíró cikke szerint energetikai és mezőgazdasági vállalkozóként ismert Szlovákiában. 2003-ban vádat emeltek ellene Olaszországban egy gyilkosságért elítélt maffiózó rejtegetése miatt. Vadala – írta Kuciak – kapcsolatban van a calabriai maffiával, korábban pedig közös vállalkozást alapított a miniszterelnök, Robert Fico tanácsadójával. Vadala korábban tagadta, hogy köze lenne ahhoz az azonos vezetéknevű családhoz, amelyet maffiakapcsolatokkal vádolnak.
Rodáról azt írta Kuciak, hogy családjának cégei biogáz alapú erőművek létrehozására komoly közpénzeket – 2012 és 2017 között 8,3 millió eurót – zsebeltek be Szlovákiában.
Kuciak és menyasszonya halála megrázta Szlovákiát, és jelentős belpolitikai hullámokat keltett. Az ügy miatt lemondott a kulturális miniszter, Robert Fico pedig azzal vádolja az ellenzéket, hogy a tragédiából politikai tőkét akarnak kovácsolni.