Világ MTI 2018. január. 27. 10:42

Hatalmas az izgalom Csehországban: délután új elnökük lehet

Az első körben a Putyin-barát Milos Zeman győzött, de a második menet szoros lehet.

Folytatódik az államfőválasztás második, döntő fordulója Csehországban. Szombaton, a hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva. A két jelölt - Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt vezetője - közül az szerez elnöki mandátumot, aki megkapja a leadott szavazatok egyszerű többségét. Általános vélemény, hogy a két jelölt győzelmi esélyei nagyjából egyenlőek és szoros eredményre van kilátás. Az első fordulóban Zeman kapta a legtöbb szavazatot.

A cseh statisztikai hivatal a voksolás végeredményét a késő délutáni órákra ígéri. Az első napon, pénteken, a választási részvétel átlagban 50-55 százalék körül mozgott, ami mintegy 10 százalékkal magasabb, mint az öt évvel ezelőtti második körben. 

A szombati prágai sajtó szerint várható, hogy mindkét napon 65 százalék körül alakul, ami valamivel magasabb lenne, mint a két hete megtartott első körben, amikor 62 százalékos volt a részvétel. A 2013-ban lezajlott első közvetlen államfőválasztás második körében 55 százalékos volt a részvétel.

A voksolást eddig semmiféle incidens nem zavarta meg. Milos Zeman és Jirí Drahos is már péntek délután leadta szavazatát. 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.