Világ MTI 2018. január. 17. 11:14

A román miniszterelnök-jelölt már korábban elítélte az akasztós kijelentést

Viorica Dancila már három napja közleményben nevezte "megengedhetetlennek" a kijelentést.

Már három nappal a jelölése előtt elhatárolódott Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos kijelentésétől Viorica Dancila, a romániai kormánykoalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje. A politikus azt is leszögezte azonban, hogy Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát.

Viorica Dancilanak a román Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti csoportja vezetői minőségében kiadott szombati közleményére a Maszol.ro portál figyelt fel szerdán. A román hírügynökségek által szombaton idézett közleményben a politikus úgy vélekedett: megengedhetetlenek Mihai Tudose retorikájának "szélsőséges élű" elemei, amilyen például a halálbüntetésre való utalás. Szerinte ugyanis ezek az európai értékekkel ellenkező kijelentéseknek tekinthetők.

"Figyelmeztetem a miniszterelnököt, hogy figyeljen oda jobban és felelősebben a saját kijelentéseire" fogalmazott a politikus. Hozzátette: nem kell olyan témákat és megközelítéseket feléleszteni, amelyek az európai értékektől való elrugaszkodásként értelmezhetők.

Viorica Dancila hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát. Ez valamennyi román párt és román intézmény álláspontja, tehát ez a kérdés megkerülhetetlen. "Éppen ezért nem szükséges szerencsétlen megfogalmazásokkal alátámasztani olyan valamit, amivel mindenki egyetért" – fogalmazott közleményében a szociáldemokrata politikus. Kijelentése szombaton szinte észrevétlen maradt, ugyanis Viorica Dancila nem tartozott a PSD befolyásos politikusai közé.

A Realitatea hírtelevízió által múlt szerdán telefonon kérdezett Mihai Tudose akkori miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

Tudose hétfő este bejelentette lemondását, amelyről hivatalosan kedden tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt, aki ezt tudomásul vette, és Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek. A kormányzó szociáldemokraták aznap nőszervezetük elnökét, Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelölték a miniszterelnöki tisztségre.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.