32 ember halt meg, kínai források szerint pedig a tanker is elsüllyedt. A kigyulladt hajó közelébe sem tudtak menni a mentőcsapatok.
Elsüllyedt az egy hete balesetet szenvedett és kigyulladt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren - jelentette vasárnap a kínai állami média. "A tengeri hatóságok legfrissebb adatai szerint a Szancin teljesen elsüllyedt" - jelentette a Hszinhua hírügynökség. A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig. A többiek eltűntek. Az iráni mentőegységek szóvivője vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak, mert a hajó egészét elborították a lángok, és meg sem tudják közelíteni. A 136 ezer tonna olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre.