Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Charles Manson most lezárult élete annyira nem volt jó semmire, hogy legalább a halála jó kell legyen valamire. Legalább arra, hogy emlékeztessünk egyre és másra.
1.
Alighanem abból lesznek a legszörnyűbb bajok, ha egy erős személyiség és intellektus "születik ki" a társadalomból. Nem igaz, hogy minél szörnyűbb valami, annál kevésbé szabad megérteni. Ellenkezőleg. Annál fontosabb, hogy minél jobban értsük. Mert minél kevesebben, minél kevésbé értik, annál védtelenebbek vagyunk.
Továbbá azt az elemi tényt se felejtsük el, hogy mindenki büntetlen előéletű kisbabának születik, aki a bűn fogalmát nem is ismeri. Manson önhibáján kívül született 16 éves leányanyától. Arról sem tehet, hogy nem ismerte a vér szerinti apját, és nem ő tette az anyját idült alkoholistává, aki folyvást ivott, bűnözött és lebukott, a gyereke pedig az élet iskolájában azt tanulta, hogy a törvényt tisztelni nem szokás és nem is érdemes; a világ tele van áttörendő korlátokkal, a törvény is olyan korlát, mint a többi, át kell azt is törni. Bízvást mondhatjuk, hogy Manson "szervesen" belenőtt a bűnözésbe. Mivel pedig erős egyéniséggel és elég magas IQ-val rendelkezett, az élettapasztalataiból alaposan levonta a végső következtetéseket, és következetesen destruktív lett.
Ugyanazok a feltételek különböző embereket különböző életutakra vezetnek. Determináció nincs, de szociológiai és lélektani valószínűségek és rizikófaktorok vannak. És aki ezeket nem óhajtja számba venni, az a társadalom állapotán sem óhajt javítani.
A külső körülmények sohasem magyaráznak meg mindent, de mindig van magyarázó erejük. Mindig részei a magyarázatnak. Szó sincs róla, hogy a tett felelősségét levennék a tettesről. De arról sem lehet szó, hogy a felelősséget levegyék mindazokról, akik a külső körülményeket tetteikkel meghatározták. Azok a tettek is tettek.
Élete első három évtizedének nagyobb részét Manson már börtönben töltötte. Kiemelkedő adottságai miatt nem maradt meg közönséges bűnözőnek. Miután 1967 márciusában utoljára szabadult közönséges bűnözőként, átlépett egy különlegesen bűnös létbe. Teóriát alkotott a világ sorsáról és gyülekezetet épített a teóriájára. Ezt pedig nagyon hatékonyan tette. Megvolt hozzá a karizmája, a szuggesztivitása.
2.
A polgári rend, illem, szokásjog, életfelfogás és életút, s az azzal járó beilleszkedési kötelezettségek radikális tagadói a hatvanas években létrehozták a maguk szubkultúráját. Legelőször és leginkább az USA-ban. Pacifisták, anarchisták voltak, drogoztak, hajviseletükkel, öltözködésükkel, életközösségeikkel, időfelfogásukkal, szexuális életükkel, zenéjükkel, a pénzhez és a munkához való viszonyukkal egyaránt a társadalmi status quót tagadták. A hatvanas évek közepétől hippiknek hívták őket. Mansonékat is hippiknek nevezték angolul is, magyarul is, az egész világsajtóban.
A hippimozgalomból ökológiai mozgalmak nőttek ki és polgárjogiak is. Feministáké, melegeké, feketéké.
A hippi-szubkultúra középpontjában állott a beat és a Beatles. A Beatles 1964-es amerikai körútjának óriási hatása volt. Ők ekkor Amerikában bármit megtehettek. Nem voltak hajlandók fellépni ott, ahová csak fehéreket engedtek be. Az apartheid mellett legelkötelezettebb államok sem engedhették meg maguknak, hogy a Beatles bojkottálja őket. Lennonéknak tehát fontos szerepük volt az apartheid leépítésének folyamatában.
Amennyire antirasszista volt a Beatles (John Lennonnal az élen), annyira rasszista volt Charles Manson. Imádta a Beatlest és gyűlölte a feketéket. Nyilván azért gyűlölte őket annyira, mert az ő (anti)szocializációjára pontosan ráillettek a fekete underclass sztereotípiái. Manson folyvást a Beatles "Fehér Albumát" hallgatta megszállottan, és abba, közelebbről a Helter Skelter c. dalba sikerült belespekulálnia a fajok végső harcának próféciáját. Eszerint a feketék a növekvő társadalmi feszültségek hatására rárontanak a fehérekre, a fehérek rasszista része visszaront, a nem rasszista része összecsap a rasszista résszel, a fehérek egymást pusztítják, a feketék is pusztítják őket, a feketéket is pusztítják közben, s miután ezek javarészt kipusztították egymást, a világból és a harcból kivonult, a harctól távol maradt és közben szép nagyra nőtt Manson-közösség biztosítja a (fehér) irányító hatalom folyamatosságát, és uralkodik a helyére visszaszorított, szolgának való fekete népség felett.
Manson nem várta meg, míg a jóslata magától beteljesedik. A fajok elkerülhetetlen harcának kiprovokálása végett követtette el erre legalkalmasabb, fanatikus híveivel a bestiális gyilkosságokat 1969 augusztusában.
Az volt az elképzelés, hogy a legszenvedélyesebben gyászolható fehérek lehető legbrutálisabb legyilkolását mintegy magától értetődően feketéknek fogja tulajdonítani a fehér közvélemény, a feketeellenesség az egekbe csap, és kitör a társadalmi tűzvész, melynek üszkeire rátelepedhet a Manson-család. A szülés előtt álló szép, népszerű és fiatal filmcsillag, Sharon Tate szitává szurkált, vérben úszó holtteste nyilván a legjobban szolgálta ezt a célt. Manson maga követtette el a rémtetteket, melyek elkövetésére speciálisan a feketéket tartotta képesnek, melyeket a feketékre tartott jellemzőnek, s melyekkel a feketék iránti gyűlöletét motiválta.
Manson a saját rasszista sztereotipiái szerinti feketének született és feketeként élt. Feketegyűlölete az öngyűlölet fedőgyűlölete volt.
3.
"Háború itt csak egy van, az a háború, amelyet az imperialista burzsoázia a haladás ellen folytat (az országon belül és kívül), amelyet az a rendszer folytat, amely felül züllött és bűnöző, amely kitermelte a társadalom alatt élő rétegekben a züllöttség és a bűnözés soha nem látott tömegét. Hogy tárgyilagos lesz-e az ítélet a konkrét tettekkel és tettesekkel kapcsolatban, azt nem tudhatjuk. Lehet, hogy az lesz, sőt, valószínű. Ami nem lesz tárgyilagos, azt Nixon óvatlan nyilatkozata már elárulta: az az, hogy a gonosztevőkkel és vérszomjas őrültekkel próbálják azonosítani 'a rendszer elleni mozgalmakat'. Ha valamiért, ezért érdemes odafigyelni a Manson-perre, amely – minden jel szerint – politikai perré válik."
Ezt írta a perről a Népszabadságban Máté Sándor. Richard Nixon amerikai elnök elítélte azt a sajtót, amely Mansont ragyogó személyiségként mutatta be, és kijelentette, hogy meg kell védeni a bűnözőkkel szemben az ország rendjét és rendszerét. A Népszabadságból nem derült ki, hogy miért kavart olyan nagy vihart ez az elnöki nyilatkozat. Hát azért, ami itthon természetes volt. Az elnök tényként beszélt arról, hogy Manson bűnös. Holott a bíróság ezt még nem mondta ki. Márpedig egy folyamatban lévő ügyben ilyen prejudikáció bármely hivatalos személy, de főleg az elnök részéről, az égbe kiált. Jogállamban.
A rendszerellenes, háborúellenes amerikai ifjúságot nagyon szerették volna a kommunisták szeretni. De a hippiket mégsem szerethették, mert ők rendszerfüggetlenül rendszerellenesek és rendfüggetlenül rendellenesek voltak.
Árkus István ugyancsak a Népszabadságban azt jósolja, hogy a derék pacifista rendszerelleneseket úgy fogják Amerikában üldözni, mintha egylényegűek lennének a mansonista gyilkosokkal: "Ha azután a propagandagépezetnek a Bel Air-i (ott ölték meg Sharon Tate-et és vendégeit – a szerk.) gyilkosokat sikerül közös nevezőre hozni – legalábbis az amerikai közvélemény egy részének szemében – azokkal, akik erkölcsi kihívást intéztek a Fehér Ház vietnami háborús politikája ellen, akkor megkezdődhet a nagy megtorló akció: az amerikai igazságszolgáltatás ökle lesújthat ezekre az elemekre. Így aztán a My Lai-i vérfürdő (a Vietnamban amerikai katonák által elkövetett háborús bűncselekmények közül a legnevezetesebb – a szerk.) nem lesz több, mint „elszigetelt incidens”, és a Bel Air-i gyilkosság pedig olyan ürügy, melynek nyomán éppen azokra lehet lecsapni, akik Amerika becsülete nevében emelnek szót. De hát azt már megszokhattuk, hogy a Fehér Ház értékítéletével nem egyszer súlyos bajok vannak."
Így sikerült a Fehér Házat közös nevezőre hozni a gyilkosokkal.
Ti. az elkövetőknek halálos ítélet nézett ki, a cikkíró próféciája szerint pedig a vietnami háború ellenzőit velük fogják egy nevezőre hozni. (Nb. Mansonék is ellenezték a vietnami háborút. Manson úgy reagált Nixon nyilatkozatára, hogy őket csak egynehány gyilkosság elkövetésével vádolják, Nixon pedig százezrek haláláért tehető felelőssé.)
4.
A Manson-perrel egy időben nálunk is folyt "hippi-per". Éppen egy hónappal a Bel Air-i mészárlás előtt, 1969. július 8-án Budapesten is történt valami "borzalmas". Az Ifjúsági Park fölött terpeszkedő nagy fa környékén gyülekező, hippi jellegű 15-20 éves fiatalok bevonultak a városba. Ők kiléptek a társadalmi illemkódexből, és ezért nem léphettek be az Ifjúsági Parkba. Kívülről és felülről nézték és hallgatták az ott fellépő bandákat. Ezen a csúnya júliusi napon rossz volt az idő, nem volt fellépés, és ezért a fiatalok, pár tucatnyian lementek a városba sétálni. Úgy epatírozták a kádárista kispolgárságot, ahogy tudták, a legjobb jelszavuk az volt, hogy "Munka nélkül kenyeret!". Tíz fiatalt államellenes izgatás vádjával tíz hónaptól két évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek.
Az állampárti propagandisták örömére a jó magyar hippik az amerikai nagykövetséghez is elzarándokoltak, Hitlert és Szálasit is éltették, az Erikát is dalolták páran, akik ismerték.
Nem volt ritka jelenség a szovjet blokkban, sem nálunk, sem a Gulágon, sem másutt, hogy a rendszerellenesség náci-fasiszta-nyilas jelmezt öltött. Ezt az egyik oldalról lehetett úgy látni és láttatni, hogy a rendszerellenesség náci-fasiszta-nyilas lényegű. '56-ot is lehetett így látni és láttatni. Másrészt úgy is fel lehetett ezt fogni, hogy azok a proteszt mozgalmak, amelyek pusztán protesztek, és nem állítanak szembe semmilyen rendszert avagy eszmét azzal, amelyet elutasítanak, egyszerűen a legerősebb provokáció lehetőségét keresik és találják meg abban, amit a rendszer a legfőbb rosszként jelenít meg. ("Hitler világbirodalmat akart. Milliók pusztultak el miatta. Mi viszont olyan köszöntést választottunk, ami szabályellenes" – ezt mondta, legalábbis a Népszava szerint, "Nagy Kennedy", az elsőrendű vádlott a tárgyalóteremben.)
Ez utóbbi vélekedés egyrészt igaz, másrészt nem. Egy üres gesztus föltöltődhet tartalommal. Aktivizálhatja azokat, akiknek ezek a jelképek tényleg azt jelentik, amit jelentenek. Harmadrészt a fasiszta rekvizitumok mindenképp legitimálják, kiszabadítják a gátlások alól a rasszista indulatokat, melyek célpontjai nagy számban jelen vannak a társadalomban, meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben.
A magyar pártállam propagandagépezete, mely az amerikaival ellentétben valóban egy gépezet volt, és nem versengő gépezetek halmaza, megtette azt, amivel a Népszabadság az amerikait vádolta.
A rendszerellenességet magát azonosította a bűnözéssel, a rasszizmussal, a fasizmussal, a nihlizmussal, az élősködéssel. A "hippi sétát" nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatásnak minősítették, és a bíróság elé állított "hangadókat" tíz hónapos–kétéves szabadságvesztésre ítélték. A Nagyfa galerit azután összekapcsolták még a főváros és az ország különböző pontjain működő garázda, bűnöző csoportokkal, melyekhez semmi közük nem volt.
A Manson-ügy segített abban, hogy a hippiséget Magyarországon összekapcsolják egyrészt a legsúlyosabb bűncselekményekkel, másrészt magával a rendszerellenességgel. Ebben a tekintetben a Manson-mese rólunk is szólt.
5.
Mansonékat halálra ítélték, de mielőtt kivégezték volna őket, Kaliforniában megszűnt a halálbüntetés. Pár évvel később a halálbüntetést sajnos visszaállították, de a halálos ítéleteket nem.
A halálos ítéletből lett életfogytiglan nem volt "tényleges". Abban az értelemben, amelyben Nagy-Britannia és Magyarország manapság a strasbourgi bírósággal ellenkezve ragaszkodik a "tényleges" életfogytiglani börtönbüntetés lehetőségéhez. Ezek az országok úgy tesznek, mintha a strasbourgi bíróság lehetetlenné akarná tenni, hogy bizonyos elítélteket életük végéig börtönben tartsanak. Holott erről szó sincs. Senki nem vonta kétségbe egyetlen ország bíróságának a jogát sem arra, hogy az elítéltek további börtönben tartása mellett döntsön húsz, harminc, ötven év múlva is. A strasbourgi bíróság azt vetette el, hogy ezt az évtizedek múlva esedékes ítéletet előre meghozzák, kizárják a bármikori szabadon bocsátás lehetőségét azok a bírók, akiknek fogalmuk sem lehet arról, hogy ezen évtizedek alatt mi történik, miként változik (vagy nem változik) az elítélt és a világ.
Charles Manson szabadon bocsátásának a lehetőségét senki nem zárta ki. Manson számtalanszor kérvényezte ezt, és a kérelmét számtalanszor elutasították. Fogolyként halt meg. Manson esetében semmi sem utal rá, hogy a börtönben "újjászületett" volna.
Ellenben Susan Atkins, aki brutálisan meggyilkolta az állapotos Sharon Tate-et, 1974-től "újjászületett keresztényként" élte életét a börtönben. Mindenféle börtönprogramban, foglalkozásban részt vett, tanított, mentette öngyilkosságot megkísérlő foglyok életét, átadta élettapasztalatait a fiataloknak, hogy ne váljanak olyan szörnyeteggé, amilyenné ő vált. 2005-ben már a 17. alkalommal utasították el a kérését, hogy feltételesen bocsássák szabadon. Hátha az a harminc év a damaszkuszi úton való megfordulás után csupán megtévesztés volt. Hátha. Viszont elutasították a kérelmét akkor is, amikor már a gyógyíthatatlan agyrák ágyhoz kötötte, beszélni is alig tudott, felülni sem volt képes segítség nélkül. Csupán meghalni akart szabadon.
Ennek a szabadon bocsátásnak 2009-ben, pár hónappal a halála előtt már csak elvi jelentősége lett volna. Hogy a világ elfogadja őt annak, amivé lett. S ne akként haljon meg, ami volt.
A kérelemről döntő meghallgatáson jelen voltak az áldozatok hozzátartozói. Ők határozottan igényelték a kérelem elutasítását. Hiszen a gyilkosság is végleges ítélet. Ez kétségtelen. Csak az a kérdés, hogy ebből mi következik és mi nem. Jó kérdés.
