Donald Trump amerikai elnök Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnökkel pezsgőzött és beszélgetett barátságosan egy manilai díszvacsorán. A Fehér Ház urát nem zavarta, hogy vendéglátója nemrég beismerte, néhány évtizeddel ezelőtt maga is megölt egy embert, elnökként pedig az ország törvényeit figyelmen kívül hagyva indított hadjáratot a bűnözők, vagy az annak vélt személyek ellen.
Trump és Duterte a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) csúcstalálkozója alkalmából találkozott egymással, s a díszvacsorán a két vezető egyforma ingben, egymás mellett ülve fogyasztotta el a fogásokat.
Duterte – akik sokan a Kelet Trumpjaként neveznek – a találkozó előtt közölte, biztos abban, hogy a többi nyugati vendégtől eltérően Trump nem a tárgyalásokon nem kívánja elővenni az emberi jogok kérdését. Duterte tavaly jutott hatalomra, s kampányában az illegális kábítószer-kereskedelem felszámolását ígérte.
A hadjáratban eddig már négyezer ember vesztette életét, s bár sokaknak tetszik az államfő politikája, az emberi jogi szervezetek szerint a drog elleni küzdelemben számos ártatlan ember is életét vesztette már. A magyar kormányt sem igen zavarja Duterte kormányzási stílusa, legutóbb a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter is kedélyesen társalgott a Fülöp-szigeteki államfővel.