2017. november. 07. 14:54 MTI Utolsó frissítés: 2017. november. 07. 15:32 Világ

Fehér por miatt ürítették ki a skót parlamentet

Gyanús csomagot kapott egy képviselő.

Kiürítették kedden Edinburghban a skót parlament épületét, miután fehér port tartalmazó, gyanús csomagot küldtek a Konzervatív Párt egyik képviselőjének – közölte a rendőrség.

"Fehér porral történt incidens, több gyanús csomagot küldtek egy tory képviselőnek" - erősítette meg egy parlamenti forrás a Reuters hírügynökségnek. A rendőrség közleménye szerint az épületet elővigyázatosságból ürítették ki, és vizsgálatot indítottak.

Egy meg nem nevezett forrás szerint három hasonló boríték ügyében folyt a vizsgálat, amelyek egyikéről feltételezték, hogy fehér port tartalmaz. A leveleket három konzervatív képviselőnek, Jamie Halcro Johnstonnak, Liz Smithnek és Edward Mountainnek címezték. 

Az egyik levélre akkor figyeltek fel, amikor egy biztonsági ember az épület földszintjén kinyitotta, a másik két borítékon is hasonló kézírás volt.

A parlament hivatali főnöke elmondta, hogy a Konzervatív Párt irodáinak épületét ürítették ki, míg a parlament többi épületében akadálytalanul folyt a munka. Lezárták a gépkocsi-beléptető rendszert is, hogy szükség esetén a mentők akadálytalanul bejuthassanak az épületbe.

A Holyroodként ismert parlamenti épület Edinburgh belvárosában, a Royal Mile-on található, amely a történelmi Holyrood Palotához, II. Erzsébet királynő edinburghi rezidenciájához vezet.

Hirdetés
hvg360 Dzindzisz Sztefan 2025. március. 24. 15:30

Erdogan annyira le akar számolni kihívójával, hogy még a török gazdaságot is hajlandó a tönk szélére sodorni

A török elnök még ha akarta volna, sem tudta volna ennél jobban kiütni a tőzsdét és a lírát. Azzal, hogy támadást indított legnagyobb politikai ellenfele ellen, lényegében a saját munkáját teszi tönkre, hiszen az elmúlt két évben valamennyire sikerült helyrerázni a török gazdaságot és növelni a befektetők bizalmát. Éppen ezért sokan felteszik a kérdést, hogy akkor miért tette. Az szinte biztos, hogy Trump nélkül mindez nem történt volna meg.