Világ hvg.hu/ élelmiszer online 2017. október. 14. 09:51

Botrányos kiállítást zártak be Kínában

Állatokról és fekete afrikaiakról készült képekből álló kiállítást zártak be idő előtt a kínai Vuhan városában. A szervezőket rasszizmussal vádolják, talán nem alaptalanul.

Az „Ez Afrika” című kiállításokon olyan fotók szerepeltek, ahol egymás mellé tett képeken mutattak meg egy-egy afrikai embert, illetve egy állatot. A legnagyobb felháborodást az a két egymás mellé helyezett kép váltotta ki, amelyen egy ásító fekete kisfiú, valamint egy ásító majom látható.


A szervezők az után döntöttek a tárlat bezárásáról, hogy sokan – köztük  ott élő afrikai származású polgárok – tiltakoztak, s rasszizmussal vádolták a múzeumot. „Az állatokkal való összehasonlítás a kínai kultúrában dicséretnek számít, a horoszkópokban is állatok szerepelnek. A kiállítás közönsége leginkább a kínaiak közül került ki, de megértjük, hogy néhány kép bántotta afrikai barátaink érzéseit, és az irántuk mutatott tisztelet jeleként levettük a képeket” – nyilatkozta a tárlat egyik kurátora. A kiállítást néhány nap alatt 141 ezer ember nézte meg.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.