Világ hvg.hu/MTI 2017. október. 12. 21:42

Szijjártó kioktatta az ukrán kormányt

Csak ne akarják megmondani, mi a jó a kárpátaljai magyaroknak - érvelt a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-en ment neki keményen az ukrán kormánynak. Szijjártó csütörtökön tárgyalt ukrán kollégájával, újra bebizonyosodott, teljesen máshogy látják a törvényt. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt mondta, a törvény nem az emberek ellen irányul, de minden állampolgárnak a saját anyanyelvén kívül tudnia kell ukránul is. A magyar oktatást nem akarják elvenni, nyitottak a párbeszédre.

Szijjártó azzal érvelt, a kárpátaljai magyarok véleménye szerint korábbi széles körű anyanyelvi oktatási jogaikat az új törvény csorbítja. A magyar kormány nem akar mást, mint ugyanannyi jogot, mint korábban volt - mondta a találkozó után tartott sajtótájékoztatón.

Később, mikor már a közmédiának nyilatkozott, keményebb hangnemet is megengedett magának. Szijjártó úgy fogalmazott,

"az ukrán kormány ne akarja megmondani, hogy mi a jó a kárpátaljai magyaroknak."

Azzal érvelt, nem biztos, hogy minden kárpátaljai magyar Ukrajnában akar maradni, ezért elég, ha ők csak egy bizonyos szinten tanulnak meg ukránul. Szerinte durva versenyhátrányba kerülnek a magyar tanulók negyedikben, mikor magyar helyett már ukránul kell tanulniuk a szaktárgyakat. A kormány által gyakorolt nemzetközi nyomás marad.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.