Egy 23 éves finn bébiszittert erőszakoltak meg Róma központjában. Az utóbbi hetekben egy lengyel turistanő és két amerikai diák is nemi erőszak áldozata volt Olaszországban.
Alig pár napja érkezett Olaszországba egy bébiszitteri állásra az a fiatal finn nő, akit szombaton hajnalban erőszakolt meg egy bangladesi férfi a római Termini pályaudvar környékén. A nő a péntek esti szórakozás után keresett taxit, amikor egy férfi kedvesen felajánlotta, hogy elviszi a kocsijával. Az állítólagos leparkolt kocsi felé tartva azonban a férfi rátámadt a nőre, egy kővel megverte, megfenyegette, hogy megöli, majd egy sötétebb részre hurcolva egy busz takarásában megerőszakolta, utána pedig még a negyven euróját is ellopta.
A rendőrség elfogott egy 23 éves bangladesi férfit, akit a bűncselekménnyel gyanúsítanak. Az áldozat felismerte benne támadóját. A Repubblica.it beszámolója szerint a környék térfigyelő kamerái is alátámasztják a nő által elmondottakat. A gyanúsított 2014 óta, legális tartózkodási engedéllyel él Olaszországban, amelyet humanitárius okból bocsátottak ki. Ez idő alatt főleg a vendéglátásban dolgozott. Róma polgármestere, Virginia Raggi a Twitteren állt ki a lány mellett, azt üzenve, hogy Róma semmilyen erőszakot nem fogad el.
Az utóbbi hetekben Olaszországban több külföldi nő is nemi erőszak áldozatává vált. Augusztus végén Riminiben egy négytagú banda támadt rá egy lengyel párra, a nőt megerőszakolták. Később ugyanez a banda egy perui transzszexuális prostituáltat is csoportosan megerőszakolt. Az ügyben elfogtak egy 20 éves kongói férfit, egy 15 és 16 éves marokkói testvérpárt, és egy 17 éves nigériai fiatalt. A kongói férfi menekültként tartózkodott Olaszországban.
A múlt héten pedig egy 19 és egy 21 éves amerikai nő tett feljelentést, állításuk szerint két csendőr erőszakolta meg őket Firenzében, miután hazakísérték őket. A rendőrök egy diszkóba szálltak ki éjszaka, mert kisebb balhé volt. Aztán amikor hajnali négykor az ott szórakozó két amerikai nem talált taxit, a csendőrök felajánlották, hogy hazaviszik őket. A lakásukba kísérve azonban megerőszakolták őket. Az azóta már felfüggesztett carabinierik azzal védekeznek, hogy a nők beleegyeztek az aktusba. A két amerikai pár napja tartózkodott Olaszországban, egy amerikai iskolába iratkoztak be, olaszul nem beszélnek.