Egy nő meghalt, egy férfi megsérült a franciaországi támadásokban. A hatóságok kizárták, hogy terrorcselekmény történt volna.
Egy kisteherautó belerohant hétfő reggel két buszmegállóba Marseille-ben, egy járókelő meghalt, és egy súlyosan megsérült – közölték névtelenül nyilatkozó rendőrségi források.
A 35 éves vezetőt az incidensek színhelyétől néhány kilométernyire, a Régi kikötőnél őrizetbe vették és kihallgatták. Indítéka egyelőre nem ismert.
A rendőrség hétfő délután kizárta, hogy terrorcselekmény történt volna.
Állásfoglalásukat megerősítette Franciaország második legnagyobb városának ügyésze, Xavier Tarabeux is, akit a Le Monde című napilap idézett internetes kiadásában.
A rendőrség korábban közölte, hogy az autót vezető férfit ismerték, követett már el kisebb bűncselekményeket, és egy pszichiátriai klinika levelét találták nála, így "ezen a nyomon indulnak el".
Hírügynökségi jelentések szerint a dél-franciaországi város két különböző buszmegállójában történtek a gázolások. A halálos áldozat egy nő, a sérült egy férfi.