2017. július. 24. 08:40 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. július. 24. 09:17 Világ

Politikus házánál robbantottak Kabulban, sokan meghaltak

A robbantást a tálibok vállalták magukra.

Legalább 35 ember meghalt, további 30-40 pedig megsebesült hétfőn egy kabuli robbantásos merényletben, amelyet az afgán kormány egy politikusának házánál követtek el az afgán főváros nyugati részében – közölte Nadzsib Danis, a belügyminisztérium szóvivője. Az áldozatok száma még tovább emelkedhet – mondta.

A merényletet egy szemtanú szerint kora reggel hajtották végre, feltehetően egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsival, és a támadás célpontja Mohammad Mohakiknak, Abdulla Abdulla kormányfő helyettesének a háza volt.

A helyszínre sietett több mentőautó és civil gépkocsi is, hogy az áldozatokat a közeli kórházakba szállítsák – jelentette előzőleg a Hszinhua kínai hírügynökség.

Mohammad Mohakik szóvivője a BBC brit közszolgálati média tudósítójának elmondta, hogy a politikus nem sebesült meg.

Az AP amerikai hírügynökség szerint Mohakik mellett még számos, a hazara etnikumhoz tartozó ismert politikus lakik Kabul nyugati részében. A városrészt a közelmúltban jó néhány támadás érte, köztük az az öngyilkos merénylet, amelyben Ramazan Huszainzada síita muszlim hitszónokkal végeztek. Huszainzada szintén a hazara közösség egyik vezető politikusa volt.

A BBC szerint a tálibok vállalták magukra a robbantást.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.