2017. július. 14. 12:41 MTI Utolsó frissítés: 2017. július. 14. 13:22 Világ

Kína halála után is belerúgott a Nobel-díjas ellenzéki aktivistába

A kínai kormány Liu Hsziao-po halála után is fontosnak tartotta közölni, hogy szerintük a néhai ellenzékit nem kellett volna kitüntetni.

A Nobel-békedíj megcsúfolásának nevezték pénteken Kína vezetői, hogy a néhai kínai ellenzéki aktivista, Liu Hsziao-po is megkapta az elismerést 2010-ben.

"Az, hogy ilyen ember kapta meg a díjat, ellentmond az elismerés céljának. A Nobel-békedíj nevét megcsúfolták" – ezt mondta egy sajtótájékoztatón Keng Suang kínai külügyi szóvivő.

"Az emberi jogokért folytatott harc hozzájárul a békéhez. Éppen ezért ítélte az általam vezetett bizottság a békedíjat Liu Hsziao-pónak" – így reagált Thorbjorn Jagland, a Nobel-díj norvég bizottságának volt elnöke pénteken a Twitteren.

A 61 éves Liu csütörtöki halála után Peking a bírálatok kereszttüzébe került. Korábban több ország szorgalmazta, hogy Kína engedje szabadon a férfit, aki külföldön kezeltette volna tovább magát.

Keng visszautasította a Kínát ért bírálatokat, és azt mondta, hogy Peking tiltakozott bizonyos országoknál és testületeknél, köztük az Egyesült Államoknál és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságánál az aktivista halálát követő "felelőtlen szóáradat" ellen.

Az amerikai kormány és az EU eközben azt követelte, hogy a kínai kormány engedje szabadon az elhunyt aktivista özvegyét, Liu Hsziát, aki 2010 óta házi őrizetben van. Keng azt mondta, hogy egyelőre nem döntöttek a költőnő sorsáról.

Eközben a kínai hatóságok házi őrizetbe vették Liu több támogatóját egy aktivista elmondása szerint. A rendőrség tüntetésektől tart, ezért országszerte megerősítette a biztonsági óvintézkedéseket – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.