Világ MTI 2017. június. 29. 18:49

Vége, visszafoglalták a terroristáktól az Iszlám Állam fővárosát

Az iraki kormányerők visszafoglalták az an-Núri mecset romjait, ezzel jelképes győzelmet arattak Moszulban. A sokat szenvedett várost egyes hírek szerint megtisztították a terroristáktól, más források szerint kétszázan még harcolnak Moszulban.

Befellegzett az Iszlám Állam terrorszervezet "hamis államának" – mondta Haider al-Abádi iraki miniszterelnök, miután csütörtökön a kormányerők elfoglalták annak a moszuli nagymecsetnek a romjait, amelyben a dzsihadisták három évvel ezelőtt kikiáltották "kalifátusukat".

"Az an-Núri mecsetnek és az al-Hadba minaretnek a visszatérése a nemzethez az Iszlám Állam hamis államiságának végét jelzi" – mondta Abádi. A kormányfő megfogadta, hogy az iraki erők le fogják vadászni az utolsó emberig a terroristákat, megölve vagy őrizetbe véve őket.

MTI / AP / Felipe Dana

Várható, hogy a szélsőségesek ellen indított hadműveletek lezárultával Abádi hamarosan "győzelmi beszédet" mond Nyugat-Moszulban. Értesülések szerint továbbra is mintegy 200 terrorista harcol a városban.

Az egyesült arab emírségekbeli Sky News Arabíja hírtelevízió a nap folyamán Moszul teljes felszabadításáról számolt be az iraki védelmi minisztériumra hivatkozva.

"Az IÁ kezén nem maradt egyetlen moszuli városnegyed sem. A lázadóknak nincs más lehetőségük, mint a kapituláció. Az IÁ iraki jelenlétének örökre befellegzett" – idézte a hírtévé a tárca közleményét.

Az an-Núri nagymecset elfoglalása mindenesetre jelképes győzelem az iraki erők számára, amelyek több mint nyolc hónapja ostromolják Moszult. Az északi város gyakorlatilag az Iszlám Állam iraki fővárosa volt. A dzsihadisták egy héttel ezelőtt felrobbantották a középkori építésű mecsetet és a híres ferde – "púpos" – minaretet, amikor az Egyesült Államok támogatta iraki erők az előrenyomulás közben elkezdtek közelíteni az épületegyüttes felé. Az Iszlám Állam azt állítja, hogy egy amerikai légicsapás döntötte romba.

MTI / AP / Felipe Dana
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.