Csütörtöki ítéletében az orosz legfelsőbb bíróság betiltotta a Jehova Tanúi kisegyházat, azzal az indoklással, hogy szélsőséges szervezet.
Korábban az igazságügyi minisztérium kérte, hogy rendeljék el a felekezet Szentpétervár közelében működő országos székhelyének a bezárását - jelentették orosz hírügynökségek.
Az orosz hatóságok a felekezet több kiadványát is felvették a tiltott szélsőséges publikációk listájára. Az orosz ügyészség régóta azzal érvel, hogy a Jehova Tanúi olyan szervezet, amely családokat választ szét, gyűlöletet kelt, és emberi életeket fenyeget. A felekezet szerint viszont a hatóságok hamis képet festenek róla.
A felekezet egyik orosz vezetője, Jaroszlav Szivolszkij a bírósági ítélet után közölte, megdöbbentette a bírák döntése, és fellebbezni fog az ítélet ellen. A bírósági döntés elrendelte a Jehova Tanúi Oroszországban működő mind a 395 szervezetének betiltását. A felekezet vagyona állami tulajdonba kerül.
A Jehova Tanúit az 1870-es években alapította a Pennsylvania amerikai szövetségi állambeli Pittsburghben a presbiteriánus Charles T. Russell. Számos vallástörténész szektának minősíti a kisegyházat.
A Jehova Tanúja azt vallja, hogy "a Bibliából kiindulva" új következtetésekre jutnak, és elvetik a régi, téves tanokat (például a kereszt tiszteletét). A tagoktól megkövetelik, hogy feltétel nélkül vessék alá magukat a felekezet akaratának és céljainak.
A felekezet központja az Egyesült Államokban működik, világszerte vannak helyi szervezetei, híveinek számát 8 millióra becsülik. Több országban - Kínában, Észak-Koreában, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Grúziában, Tádzsikisztánban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Irakban - betiltották a működését.
Oroszországba - Odesszába - európai körútja keretében, 1891-ben látogatott el az alapító Charles T. Russell. A Szovjetunió idején a mai Ukrajnában található Harkivben jelentek meg a jehovisták az 1920-as években. Számuk jelentősen megnőtt 1939-1940-ben, amikor Nyugat-Ukrajnát, Észak-Bukovinát és a balti államokat a Szovjetunióhoz csatolták.
Mivel megtagadják a katonai szolgálatot, a jehovistákat szovjetellenes elemként Szibériába, Kazahsztánba és a Távol-Keletre száműzték. 1996-ban Borisz Jelcin orosz elnök rendeletére rehabilitálták a felekezetet. A Jehova Tanúit 1991-ben jegyezte be hivatalosan az Oroszországi Föderáció igazságügy-minisztériuma.
A felekezetnek saját adatai szerint 175 ezer híve van Oroszországban.