Világ MTI 2017. március. 18. 20:56

Mégis terrorakció: ezek voltak a párizsi reptéren lelőtt támadó utolsó szavai

Allahért akar meghalni – többek közt ezt mondta a párizsi reptéren szombaton támadó férfi, mielőtt életét vesztette. Így mégis úgy tűnik, hogy terrortámadásról van szó a francia főügyész szerint.

„Azért vagyok itt, hogy Allahért meghaljak" – ezek voltak az utolsó szavai annak a francia férfinek, aki a párizsi Orly repülőtéren szombat reggel egy járőrszolgálatot végző katonanőre támadt, majd két másik katona lelőtte. Ezt esti sajtóértekezletén Francois Molins francia főügyész hozta nyilvánosságra.

A 39 éves Ziyed Ben Belgacem, akit korábban már több rablásért elítéltek, azt is kiáltotta, hogy "halottak is lesznek" – tette hozzá a főügyész. Közölte, hogy a támadó apján és fivérén kívül egy unokatestvérét is előállították, hogy kihallgassák.

Így szerinte teljesen indokolt, hogy a rendőrség terrorelhárítási részlege vette át a nyomozást.

Ez azt jelenti, hogy mégis az első, később cáfolt gyanú lehet igaz, miszerint a férfi terrortámadásra készült.

A szombati reptéri támadásról szóló részletes cikkünket itt olvashatja tovább!

Kiürítették a repteret a támadás után
AFP / Christophe Simon
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.