Világ MTI 2017. március. 13. 14:45

Tiltakozásuk jeleként befalazták a bank bejáratát

Moszkva Ukrajna-politikája ellen tiltakozók hétfőn elkezdték befalazni az orosz Sberbank kijevi leányfiókjának bejáratát, mondván, hogy a ha ukrán államvezetés nem képes bezáratni a pénzintézetet, ők majd megteszik.

Néhány tucatnyi tüntető gyűlt össze hétfőn a Kijev belvárosában lévő bank épülete előtt, akik betontéglákat hoztak magukkal, amelyekből elkezdtek falat húzni az épület bejárata előtt. A pénzintézetben dolgozók az ablakokon keresztül menekültek ki. A tiltakozók java része az Azov önkéntes alakulat civil szervezetének tagjai, de vannak köztük a radikális Jobboldali Szektorhoz (PSZ) tartozók, sőt parlamenti képviselők is. Az akció résztvevői azért döntöttek a banképület befalazása mellett, mert az orosz tulajdonban lévő pénzintézet a múlt héten bejelentette, hogy elfogadja az önkényesen kikiáltott két kelet-ukrajnai szakadár népköztársaság által kiállított igazolványokat is. A tiltakozók szerint a lépéssel a bank a Donyec-medencei szakadár területeket támogatja.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter heves bírálattal illette az orosz bank ukrajnai leányvállalatának döntését, és felszólította az ukrán jegybankot, hogy hozzon szankciókat a pénzintézettel szemben. Követelte az orosz Sberbank ukrajnai tevékenységének beszüntetését, erről azonban mostanáig nem született döntés.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.