Világ hvg.hu/MTI 2017. február. 26. 17:34

Ötszáz kilométeres falat építettek a határra a törökök

Közel háromszáz kilométeren épült meg a török határfal újabb szakasza.

Törökország elkészült a Szíriával közös határán épülő betonfal újabb, 290 kilométeres szakaszával - jelentette be Mehmet Ergün Turan, a Török Állami Lakásfejlesztési Hivatal (TOKI) elnöke a TRT közszolgálati televíziós csatornának. Két tartományban körábban már közel 200 kilométer hosszan húzták fel a határfalat, ezzel az építmény több mint fele elkészült - tette hozzá.

A falat 3 méter magas, 2 méter széles, egyenként 7 tonna tömegű, mozgatható tömbökből állítják fel, a tetején pengés drót húzódik, illetve őrtornyokkal védik. A betonfalat áthelyezhető elemekből építették, így szükség esetén lebonthatják és más helyen húzhatják fel újra.

Törökországnak 911 kilométer hosszú közös határa van Szíriával. A múltban az Európai Unió többször is bírálta Ankarát a felületes határellenőrzések miatt. A vádak szerint ugyanis emiatt dzsihadisták szabadon utazhattak Szíriába Törökországon keresztül és csatlakozhattak a többi között az Iszlám Államhoz.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.